Önéletrajz

AnyámAnyám

1948. november 30-án születtem Budapesten. Az ELTE BTK-n szereztem diplomát 1974-ben, később elvégeztem a MAFILM kétéves forgatókönyvíró-dramaturg iskoláját is. Pályámat a Magyar Televízióban kezdtem szerkesztőként, majd – hét évig – a Magyar Színházi Intézetben dolgoztam szerkesztőként illetve tudományos munkatársként. 1984-től 1990-ig a Film Színház Muzsika filmrovatát szerkesztettem, ezután a Magyar Nemzetnél, később a Magyar Hírlapnál voltam újságíró. 1996-től a „szabadúszást” választottam.

 

ApámApám

Film-, és könyvkritikáimat, kulturális interjúimat, tanulmányaimat saját lapjaimon kívül többek között a Filmvilág, Filmkultúra, Hungarian Quarterly, Kritika, Könyhét, Magyar Narancs, MűÚt, Pannon Tükör, Színház, Új Könyvpiac, Valóság közölte. 2005-óta elsősorban az Élet és Irodalomban publikálok, legtöbb novellám is itt jelent meg.

1990-től egy angol hetilapot tudósítottam, s írtam kanadai, lengyel folyóiratokba is. A Magyar Rádióban portréinterjúim, kritikáim hangzottak el; az MTV számára kulturális interjúkat készítettem, művészeti magazinokat, s két dokumentumfilmet szerkesztettem, egy dokumentumfilmet pedig rendeztem (A tanú én vagyok.)

 

TablórészletTablórészlet

FeleségemmelFeleségemmel

Szerkesztettem egy általam indított folyóiratot (Világszínház) illetve könyvsorozatot (Premier plan), különböző filmes, művészeti kiadványokat, s több könyvet is. (Például: Világhíres magyarok, Kossuth, angol, francia és német nyelven is; 13 nap remény – Filmek a forradalomról, filmesek a forradalomban, MADE).

 
german bbw sex