2012.december

Alagsori FÉLelmeink
Csapody Kinga beszélgetése

Alagsori történetek. Fél Győző regényes élete címmel jelent meg legutolsó könyve. Már az alcím is rájátszik a műfaji játékra. Kritikusok, olvasók gondolkozhatnak, vitatkozhatnak, de mit gondol a szerző: inkább szorosan kapcsolódó novellákként érdemes olvasni, vagy egy lazán összeálló regényként? Hozzátesz valami többletet bármelyik-féle olvasat?

– A Fedőneve: „szocializmus” című könyvemen dolgozva, azzal párhuzamosan, a dokumentumokból, levéltári anyagokból rám zúduló borzalmak elleni védekezésül, de a saját traumáimat is feldolgozandó kezdtem párhuzamosan papírra vetni a novellákat. Először az időrendben utolsóelőtti novellát – a hősöm infarktusáról szólót –, majd Fél Győző édesanyjának temetését illetve apja alakját felidéző novellákat írtam meg. Közben lassanként, észrevétlenül megszületett, alakot öltött a figura, élni és mozogni kezdett, teret követelt a maga számára. Jó darabig időben ide-oda kalandoztam az életében, aztán elkezdtem az írásokat lineárisan összerendezni, és kipótolni az életrajz hiányzó fehér foltjait. Óvatos duhajként, meg persze időhiány miatt is, novellákkal kezdtem a szépirodalmi bemutatkozásomat. Azt remélem azonban, hogy az olvasó a novellákat regényként egybeolvassa, az esetleg hiányzó mozaikdarabkákat pedig Fél Győző sorsából, szavaiból kikövetkezteti, összerakja.

– Fél Győző – fél az élettől, fél életet él, keresi a másik felét, az ideális nőt, valamit, ami abból az alagsori féllakásból, és a félig felnőtt, félig megkövesedett gyermeki létből kiragadja. Vagy mégsem. Egy félig működő rendszer, ismét a szocializmus éveiben találja magát az olvasó. Hogy látja, egy életen keresztül bemutatva jobban megfogható, elképzelhető a szocializmus azoknak, akik nem éltek akkor, mint például a Fedőneve: szocializmusból?

– Vannak olyan szépirodalmi művek, amelyek pontosan érzékeltetik a Kádár-rendszer mindent átszövő hazugságait, kisszerűségét, kilátástalanságát, a megalkuvások, kompromisszumok, kettős beszéd világát. Azt hiszem, hogy az Alagsori történetek ebből csak megsejtet valamit, a hangsúly elsősorban hősöm csetlésén-botlásán, önmaga keresésén van, de természetesen Fél Győző mozgásterét, cselekvési lehetőségeit, gondolkodását alapvetően meghatározza, hogy egy diktatúrában – a legvidámabb barakkban – él. A Fedőneve: „szocializmus”-ban viszont a maga brutális valóságában tárul fel a diktatúra lényege, működése, embertelensége. Jelesül az, hogy a titkosszolgálatok – a Párt ökle – átszőtte és ellenőrzése alatt tartotta a társadalom egészét, mindenütt ott volt, mindenkiről mindent tudni akart. Sokakat kényszerítettek besúgásra – mások önként, anyagi vagy egzisztenciális érdekből vállalkoztak az együttműködésre –, sok megfigyelt életét, pályáját tették tönkre. Remélem, kiderül a 25 „történetből”, hogy egyáltalán nem az ügynököket, hálózati személyeket tartom az elsőszámú bűnösnek, sokkal inkább a tartótiszteket, még inkább az ő főnökeiket, de leginkább a megrendelőket, a párt vezetőit, magát a rendszert, amely besúgásra, árulásra, hazugságra épült, az tartotta össze.

– Többször, többféleképpen felmerül a kötet történeteiben, de a válasz elmarad; melyik a nehezebb kereszt, az apa–képünk, az édesanyánké, vagy a kor, amibe születünk?

– Hősöm imádja, félti az apját, akaratlanul is megpróbál felnőni hozzá, szenved a hiányától. Édesanyja sok gyötrelmet okoz neki: évtizedekig küzd a szeretetéért, elismeréséért,
ellentmondásos személyisége, elvárásai beépülnek a tudatalattijába, felettes énjébe. Ha nem is ennyire, de – autoriter jellege miatt a – rendszer is megnyomorítja, és anyjához hasonlóan korlátozza szabad választásában, rákényszeríti (vagy rákényszerítené) az akaratát.

– Még két fontos gesztus kerül elő az Alagsori történetekben. A sajnálat és a megbocsátás. A sajnálatra a legtöbb ember nem törekszik, a képességet pedig, hogy meg tudjunk bocsátani, sokszor egész életünkben fejlesztgetjük, gyakoroljuk. Ezek a történetek tudatosan kívánnak ebben segíteni, rátalálni a hogyanra?
– A félresikerült életek, a gyakran torz – szülőről szülőre öröklődő – magatartási modellek, az empátia és a kommunikáció tragikus hiánya, a szeretet utáni sóvárgás és küzdelem példáin keresztül inkább csak indirekten segítenek ebben. Hősömet a sajnálat, az önsajnálat akadályozza meg élete nagy részében, hogy kötődjön másokhoz – pedig erre vágyik leginkább – hogy szeressék. Élete alkonyán, keserű magánéleti tapasztalatok, hányattatások után jut el oda, hogy megbocsásson anyjának (és talán meg is értse őt), aztán pedig szembenézve múltjával, mérleget készítve, megtalálja gyökereit és helyét a világban.