ÉLET ÉS IRODALOM

2016. augusztus 19

                                      EX LIBRIS

               Bernard Wasserstein: Az igazi Trebitsch

Az akadémikus angol történész a fél világ archívumait felkutatta dokumentumok után, hogy feltérképezhesse Trebitsch Ignác, a kalandor, életművész és önjelölt messiás fordulatos pályáját. Bevezetőjében bevallja, eredetileg kicsit tétovázott: érdemes-e, szabad-e könyvet szentelni egy nagyformátumú szélhámosnak? Milyen tanulsága lehet – lehet-e egyáltalában – a sorsának, „életművének”? Az eredmény  szórakoztató és elgondolkoztató.

    Legendás hősünk gátlástalan, intrikus, zsarnokoskodó, gerinctelen, pénzéhes alak, ugyanakkor a viselkedésével és nagy dumájával valósággal lenyűgözi az embereket.   Szereplési vágya, kaland- és hatalomvágya, önimádata és küldetéstudata különböző országokba, váratlan helyzetekbe és kalandokba sodorja.

       A Pakson, magyar zsidó családba született Trebitschet 1902-ben Montreálban anglikán diakónussá (segédlelkésszé) szentelik, ekkoriban még az anglikán érseki székre is fáj a foga. 1910-től egy évig brit parlamenti képviselő, (megválasztását Lloyd George és Churchill is támogatja). Galíciában és Romániában olajcégeket alapít, irányít, három évig egy angol börtönben ül. Német kódfejtő, és önjelölt német, illetve brit kém. 1920-ban Berlinben főcenzorként részt vesz az ún. Kapp-puccsban, később a revizionista „fehér internacionálé” egyik szervezője, ilyen minőségében Budapesten Gömbös Gyula, és kétszer Horthy is tárgyal vele. Miután a lába alatt mindenütt forróvá válik a talaj, 1922-ben végleg Kínában telepszik le. Haduraknak ad tanácsot, több könyvet (többek között nagyotmondó önéletrajzot) ír, végül a németeknek és a japánoknak kémkedik. Legfőképpen azonban egyre jobban elmélyed a buddhizmusban: 1931-ban szerzetessé szentelik, később európai tanítványokat gyűjt maga köré, szektát alapít. Magát az isteni hatalom élő megtestesülésének nyilvánítja.  Elmebaja egyre jobban elhatalmasodik rajta. 1943-ban például levelet ír Hitlernek, amelyben felszólítja, hogy hagyjon fel a zsidók üldözésével, mert ellenkező esetben átadja a csodafegyver tervrajzát a szövetségeknek.   

           A monográfiából sok mindent megtudunk a korról és a politikacsinálás kulisszatitkairól. Azt is kezdjük megsejteni, hogyan sikerülhetett Trebitschnek a zárt társadalmak legelitebb köreibe is könnyen beférkőznie. Ebben nyilván az is közrejátszott, hogy a vakmerő szélhámosban, a meggyőző fellépésű manipulátorban a politikusok és hatalmasok kicsit a hasonszőrűt látták. Ezért is osztottak neki mindenütt lapokat, sőt azokat időnként maga Trebitsch keverte.

(Fordította: dr. Molnár György, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2016, 505 oldal, 4800 Ft)

                 Bengt Jangfeldt: Raoul Wallenberg élete

A svéd szlavista könyve a hatalmas Raoul Wallenberg szakirodalom alighanem egyik legjelentősebb darabja. Míg korábban a legtöbb szerző csak Wallenberg budapesti tevékenységére koncentrált, Jangfeldt hőse egész életútját feldolgozta, családi hátterét is megmutatja.

      Az apa nélkül felnőtt, magasan iskolázott fiatalembernek a birodalmukat irányító Wallenbergek – hatalmukat féltve – nem adtak állást. Raoul egzisztenciális értelemben kallódott, végül egy Svédországban letelepedett magyarnál kapott munkát. Számára tehát bizonyítási lehetőséget jelentett a budapesti zsidómentés feladata, amelyre határozott fellépése, charmja, gyors észjárása, kapcsolatteremtő-, és tárgyaló képessége, emberismerete, szervező tehetsége, bátorsága, fantasztikus munkabírása szinte predesztinálta.

      Jangfeldt könyvének azok a legizgalmasabb részei, amelyekben – sok eddig zárolt anyag, így svéd és orosz levéltári dokumentumok segítségével – Wallenberg elhurcolásának és Szovjetunióbeli fogva tartásának okait, körülményeit vizsgálja.

       A szovjetek megkérdőjelezték Svédország semlegességét amiatt (is), hogyMagyarország megszállása után sem hívták vissza diplomatáikat Budapestről. Raoult Moszkva német kémnek tartott, de azt sem zárta ki, hogy amerikai, angol, esetleg német-amerikai kettős ügynök. A letartóztatásakor nála talált telefonregiszterben többek között szerepelt  Eichmann, a német követség, a Gestapo és Wehrmacht budapesti parancsnokságának és egyes vezetőinek a telefonszáma. A zsebnaptárban velük illetve nyilas vezetőkkel tervezett találkozóit jegyezte elő. Wallenberg próbálta megmagyarázni, hogy ezek a kapcsolatok a zsidómentő munkájához tartoztak, a szovjet katonai hírszerzők azonban kinevették.

    Raoul gyanús volt a családja miatt is. A Wallenbergek által irányított SKF vállalat golyóscsapágyat adott el a németeknek. Édesapja egyik unokatestvére, ifj. Marcus az angolokkal kereskedett és rendkívül fontos szerepet játszott a szovjet-finn béketárgyalásokon. Apja másik unokatestvére, Jacob a svéd kormánybizottság tagjaként gyakran tárgyalt Berlinben a kereskedelmi megállapodásokról; igaz, a német ellenállás vezető személyiségeivel is találkozott. HimmlerJacobon illetve Stockholmon keresztül próbálkozott különbéke tárgyalási kísérletet összehozni a szövetségesekkel.

         Raoulért a szűkebb családját kivéve a Wallenbergek szinte semmit sem tettek, és a hazája is elárulta.  1946. június 15-én Sztálin fogadta a hazatérő svéd követet, aki nem emelt szót Raoul érdekében, noha tudta, hogy szovjet börtönben ül. Nyilván a konfliktust lezárni akaró szociáldemokrata kormánya utasítására járt el így.

     Wallenberg halála pontos időpontját, helyét máig nem ismerjük. A bizonytalanság felőrölte Raoul anyjának idegeit és 1979-ben öngyilkosságot követett el, két nap múlva követte őt a férje is. Raoult Budapesten a közvetlen munkatársai Wallenbergus  Sanctusnak nevezték el. Szentté  „avatták”, de a mártíriuma akkormég hátra volt.

(Fordította: Tótfalusi István, Park Könyvkiadó, Budapest, 2014, 519 oldal, 4900 Ft)

                         Gitta Sereny: A sötétség felé

                Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

Az arisztokrata apja révén félig magyar származású angol újságírónő a megérthetetlent akarja megérteni, amikor 1971-ben 70 órán át beszélget az osztrák Franz Stangllal, a treblinkai megsemmisítő tábor életfogytiglani börtönre ítélt egykori parancsnokával. Olyan alapkérdések izgatják, mint hogy miért és hogyan lett tömeggyilkos? Hogyan gondolkozik? Eredendően is programozható robot volt vagy „csak” menet közben vált azzá?

     Hőse folyamatosan hárít, mellébeszél, részletkérdésekbe kapaszkodik, mentségeket keres a maga számára. Mintha két énje lenne. Mindene a családja, imádja a feleségét és a három lányát, ugyanakkor lelkiismeret furdalás nélkül hajtotta végre az embertelen parancsokat. Eichmannhoz hasonlóan új típusú bűnöző: nem démoni személyiség, hanem elborzasztóan normális. 

         Pályáját a mérhetetlen érvényesülési vágy és a folyamatos megalkuvás jellemzi. A mostohaapa nevelte szegény, takácsmesterként dolgozó fiatalember előrébb akar jutni és 1932-ben jelentkezik rendőrnek.

     Előbb közlekedési-, majd rohamrendőr, később nyomozói iskolába küldik. 1940-től részt vesz az eutanázia-programban, amely a végső megoldás előjátéka, főpróbája. 1942 elején a sobibori megsemmisítő tábor felépítését, majd két hónapon át a vezetését bízzák rá. Az őt ekkoriban meglátogató feleségének azt állítja, hogy semmi köze az egészhez. „A munkám adminisztratív jellegű, az építkezés miatt vagyok ott […]”

    Később Treblinkát irányítja, ahol 900 ezer – más adatok szerint 1 millió 250 ezer – embert gázosítanak el. A zsidókat hatalmas masszának látja, szállítmánynak tekinti és megveti őket amiért „engedték, hogy bármit megtehessenek velük.” Egy túlélő visszaemlékezése szerint a deportáltakat fehér lovaglóruhában fogadó Stangl ugyan nem üt meg senkit, de láthatóan örömét leli a munkájában. Jelen van a korbácsolásoknál, és az akasztásoknál is.

    Serenynek azzal érvel, hogy ő mindent csak a saját túlélése érdekében tett és lehetőleg csak olyasmit, amit a lelkiismerete szerint vállalhatott. Az interjú utolsó órájában is csak azt ismételgeti, hogy tiszta a lelkiismerete. „Én soha nem bántottam senkit szándékosan.” Végül azonban kimondja: „bűnrészes vagyok.” 19 órával később szívbénulásban hal meg.

       Gitta Sereny Magyarországon négy évtizedes késéssel megjelent könyve igazi oknyomozó újságírói csúcsteljesítmény. Talán nem is elsősorban a sajátos pszichoterápiás életút-interjú, hanem a befektetett hatalmas munka miatt. A szerző – túl azon, hogy elolvasott 500, a témával kapcsolatos könyvet – a világ különböző részein kikérdezett rengeteg szakembert, szemtanút (köztük Stangl rokonait) és több, egykor befolyásos egyházi személyiséget (a Vatikán főnácik menekítésében játszott szerepéről). A lengyel megsemmisítő táborok túlélőinek és SS katonáinak a beszámolói, vallomásai megrendítőek, felkavaró erejűek. Nagy kár, hogy ez a sokféle kérdést felvető alapmű – akárcsak a Wallenberg pályarajz – nálunk megdöbbentően visszhangtalan maradt.

(Fordította: Lázár Júlia, Park Könyvkiadó, Budapest, 2013, 526 oldal, 4500 Ft)

    Martin Pollack: Halott a bunkerban. Beszámoló apámról

Az osztrák író, újságíró időutazásra, fájdalmas szembesülésre vállalkozott. Arra, hogy kikutassa és feltárja édesapja és családtagjai múltját. Korábban sok mindent sejthetett róluk, de a megdöbbentő igazságot csak a „nyomozása” során rakta össze mozaikonként.

     Dédapja a Habsburg monarchia egy távoli vidékén, egy Alsó-Stájerországi (ma Szlovéniához tartozó) kisvárosban telepszik le, ahol kétharmad részben szlovének laknak.  A déli végeken élő németség teljesen elkülönül, megveti a szlovéneket, együttélésüket állandó konfliktusok jellemzik. Ügyvéd nagyapja, dr. Rudolf Bast ebben a szellemiségben szocializálódik. 1912-ben ugyan átköltözik a családjával az Alsó-Ausztriai Amstettenbe, de gondolatait változatlanul a szlávok, zsidók, az idegenek elleni gyűlölet tölti ki.   1925-ben belép a Nagynémet Néppártba, 1931-ben a náci pártba, 1941-től annak Járási Jogi Hivatalát vezeti, közreműködik a zsidó vagyonok megszerzésében. 1944-ben még az SS-be is felvételét kéri.

     Gerhard Bast az apai úton halad, de messzebbre jut. Ő is imádja a fegyvereket. Ő is jogot tanul a nemzeti szocializmus káderképzőjének számító grazi egyetemen. Ő is 1931-ben lép be a náci pártba, a következő évben pedig az SS-be. Őrnagy, kormánytanácsos, kitüntetik. 1941-től a linzi Gestapo megbízott vezetője, 1943-tól vezetője. Közben szolgál Grazban, Münsterben is. 1942 végén, 1943 elején a Kaukázusban, 1944 nyarától pedig Lengyelországban és Szlovákiában vezet egy Einsatzgruppét.

      A németek megszállta országokban a hadsereg mögött tevékenykedő egységek feladata a zsidók, politikai „komisszárok”, partizánok, „ázsiai aljaemberek” meggyilkolása. A háború után egy volt Gestapo hivatalnok azt vallja, hogy dr. Bast „örömöt érzett a kivégzések közben”, egy beosztottja szerint pedig főnöke „veszett kutya volt, aki folyton üvöltözött”.

      Két évi bujkálás után 1947 tavaszán, amikor át akar szökni Olaszországba, az embercsempész lelövi, mert azt feltételezi, hogy sok pénzt rejteget. 36 éves.

    Martin úgy nő fel, hogy otthon hallgatás honol.  A múltat a szőnyeg alá söprik. Amúgy rendes, szerény, de Hitler eszméivel rokonszenvező nevelőapjával sem  lehet őszintén beszélgeti. Anyja egyetlen szót sem ejt soha arról, hogy annak idején mi vonzotta őt, a kisgyerekes, több mint tíz éve férjnél levő asszonyt dr. Basthoz, s hogy megkérdezte-e tőle, hogy mivel foglalkozik? És miért ment hozzá 1945 áprilisában?

    Martin ösztönösen lázad az elhallgatás és a család értékrendje ellen. A nagymamájával 24 éves korában szakít – akkoriban szlavisztikát és kelet-európai történelmet tanul, ösztöndíjas Varsóban –, mert az azt írja neki, hogy nem tudná elviselni, ha egy lengyel vagy zsidó nőt venne feleségül. (Szlovént vesz el.) Nagyapját is – pedig nagyon szereti – idővel kiszorítja a tudatából. A katartikus hatású könyv nemcsak az íróról és a családjáról szól, de egyúttal látlelet az osztrák kispolgár világáról, értékrendjéről, mentalitásáról. 

(Fordította: Halasi Zoltán, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2016, 262 oldal, 2800 Ft)