Aki kétszer halt meg

1932. december 23-a nagy nap a Berlinben élő Ábrahám Pál számára. Ekkor mutatják be a Großes Schauspielhausban a Bál a Savoyban című operettjét a kor ünnepelt sztárjai, Alpár Gitta, Bársony Rózsi és Dénes Oszkár főszereplésével. A színházba eljön egész Berlin. A díszpáholyban – feleségük társaságában – helyet foglal Kurt von Schleicher kancellár és a több berlini színházat is birtokló vállalkozó, Alfred Rotter. Néhány hónap múlva mind a négyen halottak. A weimari köztársaság a múlté. Ábrahám szédítő karrierje is megtörik és csak néhány évig élvezheti amúgy jóval szerényebb sikereit. Menekül a történelem – és aztán önmaga elől.

Állítólag négyéves korában kezd zongorázni, később hegedülni. Kamaszkorában jön el a családjával a Vajdaságból. Édesapja nyomására előbb kereskedelmi iskolát végez majd 1912-16 között a Zeneakadémia zeneszerzés szakán tanul.  Az ötéves tanulmányokat négy év alatt abszolválja, mert az 1913-14-es tanévben egyszerre végez el két évfolyamot.  Komolyzenésznek készül. Komponál csellókoncertet (Magyar Szerenád), vonósnégyest, báb-gyerekoperát (Etelka), kísérő zenét Bródy Sándor Lion Lea című drámájához.

     Zeneszerzői karrierje azonban egy időre félbeszakad. Úgy érzi, hogy komolyzenéből nem tud megélni[1], az első világháború utáni tőzsdei konjuktúrában viszont kínálkozó üzleti lehetőséget lát. 1922-ben tőzsdeirodát nyit. Kiterjedt üzletkörrel rendelkezik, „a nagyvagyonú ügyfeleken kívül művészek és írók számosan keresték fel megbízásaikkal [...]”. (Pesti Napló)[2].Egy idő után már öt alkalmazottal dolgozik. 1924 elején több ügyfele feljelentésére letartóztatják. A Pesti Hírlap, január 31-i tudósítása szerint öt megbízójának „körülbelül tíz millió koronával nem tudott elszámolni.[...]” A Pesti Napló másfél milliárdról tud. 

    Az egyik cikk szerint kockázatos tőzsdei üzleteket kötött, kétes kapcsolatba került egy csődbe jutott bankkal. Későbbi nyilatkozatai szerint börtönbüntetést kapott, de nem tudni, hogy ezt le is ülte-e. Beszámolók szerint ezekben az években mozikban zongorázik, szórakozóhelyeken jazz együttesével játszik.

   1927-től a Fővárosi Operettszínház karmestere, a következő év elején pedig bemutatják több szerzővel közös művét, a Zenebonát. Első önálló operettje, Az utolsó Verebély-lány premierjére 1928 októberében kerül sor ugyanitt. Az Új Időkben Fodor Gyula, zenekritikus már most felfedezi Ábrahámot: „Világviszonylatban is figyelmet érdemel ez a zene.”

         Farkas Imre költő, operett-, és daljáték szerző (Iglói diákok) a Bál a Savoybant méltatva kijelenti, hogy Ábrahám az egyetlen, „aki megérezte a kor muzsikáját. [...] költő, akinek melódiáiban gazdag lelke kicsillan a modernül, groteszkül meghangszerelt dallamok mögül.”

   Ábrahám az operett zenei világát a dzsesszel keresztezi, „felfedezi” a jazz operettet. Lázas, lüktető ritmusú, melodikus muzsikáját sokan Gershwinéhez hasonlítják.

Berlin

A Viktória című operettjea Magyar Színházban 1930. februárjában óriási siker arat. Nemsokára Németországban is. De akkor Ábrahám már Berlinben él, amely a húszas években, a harmincas évek elején az európai szellemi, művészeti, kulturális élet központja, „a művészi szabadság utópiája”[3] (Zsoldos Andor újságíró, producer.)

     Látszólag nem az operettnek kedvező időszak ez. 1929 és 1933 között gazdasági világválság tombol. Gyárak mennek csődbe, iparágak állnak le, emberek ezrei követnek el öngyilkosságot. Németországban 1929-ben a munkanélküliek száma meghaladja a 3 milliót, majd hamarosan eléri a 6 milliót.  1932 júliusában és novemberében Reichstag-választást tartanak, a nemzetiszocialista párt a legerősebb a parlamentben.

    A gazdasági világválság hatására színházak zárnak be vagy alakulnak mozivá. Ábrahám karrierje mégis ezekben az években kezd szárnyalni. 17 operettje közül 7 a gazdasági világválság éveiben születik. Közülük a három legismertebb, a Viktória, a Hawai rózsája és a Bál a Savoyban egzotikus helyszíneken játszódik, meséjük szinte abszurdan valószerűtlen. A politikai helyzetre, a társadalmi problémákra – például Offenbach darabjaival vagy a legjobb bécsi operettekkel ellentétben – áttételesen, ironikusan sem reflektálnak. De a közönségnek éppen az kell, hogy megfeledkezhessen a valóságról. (Ebből a három operettből az elkövetkező évtizedekben 14 film és tv-film készül.) 

      A legismertebb magyar operettek közül egyébként több is a legválságosabb időszakban: az I. világháború vagy a nagy gazdasági világválság idején kerül színpadra. Jacobi Szibilljét 1914-ben, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét 1915-ben, Szirmai Albert Mágnás Miskáját 1916-ban, Lehár Ferenc A mosoly országát 1929-ben, Kálmán Montmartre-i ibolyáját 1930-ban, azÖrdöglovast 1932-ben mutatják be.

      A Viktória átdolgozott változatának, a Viktória und ihr Husarnak1930 júliusában van a premierje a lipcsei operett fesztiválon, nem sokkal később a berlini Metropol színházban is műsorra tűzik. A darabot – amelynek németországi előadásai mai áron kb 1.67 millió eurót hoznak – egy éven belül több mint 300 európai színház adja elő. A Hawai rózsáját először1931 júliusában játsszák Lipcsében, 1932-ben pedig már 60 német színházban.

     Ábrahámot elhalmozzák munkával. Filmzenét szerez (31 filmzenéje közül 13 születik 1930-33 között), lemezeket rögzít a saját, 40 tagú zenekarával, vezényel a berlini Sportpalastban. Színházi bemutatóira utazik Európa különböző nagyvárosaiba. A közönség imádja. Sikeres és gazdag. Vidéken nyaralót, Berlin központjában pedig házat vesz és pazarul berendezi, estélyeket ad. Hatalmas ruhatára, értékes festményei, szobrai, nagy porcelángyűjteménye van.

     Nemcsak magára költ, ad a barátainak és a hozzá segítségért fordulóknak. De már ekkoriban mutatkoznak nála a latens depresszió jelei is: álmatlanságban szenved, talán ezért is veti bele magát az éjszakai életbe, bárokba, kaszinókba, örömlányokhoz jár. Kártyázik, iszik.

      1932. december 23: a Bál a Savoyban emlékezetes berlini bemutatója. A következő év januárjának közepén még a német trónörökös is megtekinti az előadást, a szünetben elbeszélget Ábrahámmal. Január 28-án a kancellár lemond és két nap múlva Hitlert nevezik ki az utódjává. Ábrahám a baljós fejlemények miatt végleg búcsút int Németországnak. Darabjait leveszik a műsorról, vagyonát kisajátítják.

   Február végén szükségállapotot vezetnek be, felfüggesztik a polgári szabadságjogokat, elkezdik letartóztatni a rendszer politikai ellenfeleit.  A korábban említett színházi mogul, Alfred Rotter feleségével együtt Lichensteinbe szökik. Április 5-én el akarják őket rabolni Vaduzból, menekülés közben egy szakadékba zuhannak. Vagy oda lökik őket. A lemondott kancellárt, Kurt von Schleichert pedig a feleségével együtt a Hosszú kések éjszakáján, június 30-án meggyilkolják.

     Május 10-én Berlinben, az Opernplatzon 40 ezres tömeg előtt kb 25 ezer, „a német szellemet mérgező" könyvet égetnek el. Az eseményt – amelyen Joseph Goebbels beszédet mond – élőben közvetíti a birodalmi rádió. Március és október között 93 helyen mintegy ezer tonnányi könyvet vetnek máglyára.

Egy kis haladék

Ábrahám az elkövetkező években Bécs és Budapest között ingázik. Hét operettet[4] is komponál, többnyire ezek is sikeresek. De már semmi nem a régi.

    Ausztria sorsa Hitler hatalomra lépésével megpecsételődik. A válság egyre mélyül, a szociáldemokraták és a nemzetiszocialisták szembenállása véres utcai harcokhoz vezet. Válaszként Dollfuss kancellár 1933-ban felfüggeszti a parlamentarizmust, betiltja a pártokat. Nacionalista, kommunistaellenes, autoriter rendszert igyekszik kiépíteni. 1934-ben az osztrák nácik lelövik. Az új kancellár, Kurt von Schuschnigg nem tud szilárd hatalmat kiépíteni, mert rohamosan nő a Harmadik Birodalom befolyása, szimpatizánsaival tele van az államapparátus.

   Ausztriában utoljára 1937. március 25-én, a Theater an der Wienben kerül színre Ábrahám-operett: a Roxy und ihr Wunderteam. (Az eredeti, magyar változat, a 3:1 a szerelem javára premierjét néhány hónappal korábban a budapesti Royal Színházban tartották.) A bonyodalmat a főszereplő futballcsapat tagjainak edzőtáborozása, kemény felkészülés helyetti szerelmi kalandjai szolgáltatják.

     1938. március 12-én Németország bekebelezi Ausztriát. Ábrahám számára egy újabb ország zárul be, de azt is tudja, hogy itthon sincs jövője. Magyarország Németország szövetségese, sodródik a háborúba és nyíltan antiszemita politikát folytat. Május 29-én elfogadják az I. zsidótörvényt, nemsokára létrehozzák a Színművészeti és Filmművészeti Kamarát, megkezdődik a zsidó származású művészek kiszorítása a művészeti életből.  

     Nyáron a Turul Szövetség – a Horthy korszak legjelentősebb egyetemi szervezete – Szépmíves Bajtársi Egyesülete „törzsfői tábort” ül, amelyen a fővezér, dr. Végváry József, országgyűlési képviselő kijelenti, hogy „Most már véglegesen meg kell tisztítani a színházi, zenei, irodalmi, valamint a filmgyártási frontot minden néven nevezendő zsidótól és epigontól.”[5]

    1938 karácsonyakor sor kerül Ábrahám utolsó magyarországi premierjére is, amely egyben életében is az utolsó: a Városi Színház (ma Erkel) mutatja be a Fehér hattyút. A premier előtt a rendőrség bejelentést kap, hogy a nyilasok meg akarják zavarni az előadást. (Zsidó származású a produkció librettistája, dalszövegírója, díszlettervezője és a színház igazgatója is).

     A Fehér hattyúnak Honthy Hanna a főszereplője, aki elhívja az egyik próbára ex-férjét, dr. Halmos Géza miniszteri tanácsost, azután közösen ebédelnek Ábrahámmal. Halmos azt írja róla a naplójában: „Beszél, beszél, de csak a múltjáról. Ami körülötte van, egyáltalán nem érdekli. [...] Egy holttest, akit csak a múltja galvanizál életre. Ilyenkor holtsápadt arca is kiszínesedik, szemébe is visszatér az élet, s mintha feje, keze se reszketne olyan hideglelősen. Mikor a társaság az új darabjára tereli a szót, a szeméből világló két lámpás egyszeriben kialszik, ábrázata kifakul, s finom, gyűrűs keze is reszketni kezd.”  Szóba kerül Ábrahám emigrálása is. Elmondja, hogy már megkapta az útlevelét, de még mindig vár egy levelet Berlinből. „Mindenem ott maradt.[...]… Hát csak nem mehetek így el, teljesen kifosztva, végtére is magyar állampolgár vagyok…! [...] Ez teljes képtelenség.…Én Berlin legnépszerűbb embere voltam.” [6]

   1939 elején Ábrahám végleg elhagyja Magyarországot. Felesége, a Zeneakadémia ének tanszékén végzett Feszely Jolán Sarolta – akit 1930-ban vett el – marad. 17 év múlva látják újra egymást.

Az ígéret földjén

Ábrahám egy évig él Párizsban. Nem halmozzák el munkával, egyedül Jean Boyer bízza meg a Schubert-szerenád című filmje zenéjének komponálásával. A francia fővárosból – a  közelgő német megszállás miatt –  újra menekülnie kell. 1940 márciusában Portugáliába utazik, innen szeretne az Egyesült Államokba jutni. Bevándorló vízumot azonban szinte lehetetlen szerezni, a magyar kontingens is évekre előre betelt. Ábrahám dominikai, kubai vagy mexikói vízumból választhat. Így kerül Kubába, ahol bő fél évet tölt el, bárzongoristaként keresi a kenyerét.

     New Yorkban mostohán alakul a sorsa. Darabjait – így az 1945-ben komponált Tamburin címűt – se a Broadwayn, se az országban máshol nem adják elő. Mindenütt falakba ütközik. A legtöbb, amit elér, hogy egy kiadótól kisebb összegeket kap néhány daláért, pár rendezvényen pedig játsszák a szerzeményeit. (Több forrás szerint egy számot komponál a Holiday in Mexico című filmmusicalhez, a stáblistán azonban nem szerepel a neve.) A mellőzés megviseli. Mentális zavarai, problémái állandósulnak. Nagyzási mániában szenved. 1946 elején állapota egyre drámaibbá válik. Az egyik sugárút közepén vezényelni kezd, máskor a szálloda 12. emeletéről dobálja ki a holmijait. Január 6-án végül beszállítják az elegáns Bellevue Hospitalba. Itt állítják fel diagnózisát: utolsó, negyedik fázisban levő szifilisz és az ennek következtében fellépő pszichózis, illetve agyhártya- és agyvelőgyulladás. Nem sokkal később átszállítják a queensi Creedmoor Psychiatric Centerbe, az USA legnagyobb ilyen jellegű intézményébe.[7] Megkezdik a kezelését. Csendes beteg. Szívesen mosogat a konyhán vagy söprögeti a folyosót.

A mosoly országa

Ábrahám több egykori alkotótársának is tragikusan alakul a sorsa. Fritz Löhner-Beda osztrák írót, költőt, a nagy Ábrahám-operettek és több Lehár operett – így A mosoly országa – dalszövegíróját közvetlenül az Anschluss utánletartóztatják, Dachauba, majd Buchenwaldba deportálják. Itt komponálja Hermann Leopoldival közösen a híres Das Buchenwaldliedet.Beteg, amikor1942 decemberében – a ciklon B gázt előállító IG Farben vezetőinek látogatásakor – Auschwitz III. Monowitz táborban agyonverik, mert úgy találják, hogy nem dolgozik elég keményen.[8](Fia, Henry 1988 és 1990 között amerikai nagykövetként tér vissza szülőföldjére.) 

     Harmath Imre, író,dalszövegíró (utóbbi minőségében barátja hét operettjének sikeréhez is hozzájárul) 1942-ben munkaszolgálatos Ukrajnában. Végtagjai fagysérülést szenvednek és az üszkösödés veszélye miatt megműtik. A sebész a ball vállán – valószínűleg erős ütlegeléstől származó – nyílt sebet talál. Nem sokkal a műtét után meghal.[9] Lakatos László, író, újságíró, műfordító (a Zenebona librettistája) 1944 elején Nizzában az őt üldöző Gestapo elől az öngyilkosságba menekül.

   Az Ábrahám operettek több főszereplője – többek között Bársony Rózsi, Ráday Imre is – a zsidórendeletek miatt nem léphet színpadra, Gárdonyi Lajos sem játszhat, de őt munkaszolgálatra is elviszik. 48 éves korában a szerbiai Borban éri a halál. Kellér Dezső konferanszié, kabarészerző (a 3:1 a szerelem javára társ-librettistája) túléli a munkaszolgálatot.  

      Eisemann Mihály – akinek egyébként 1940 és 1944 húsvétja között 9 operettjét mutatják be – a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezetének (MARS) 1944. június 26-i rendkívüli közgyűlésén a megnyitó beszédében[10] kijelenti: szerencsés helyzetben van, mert elsőként üdvözölheti a zsidótlanított, teljesen keresztény és magyar tagokból álló társaságot.

A bolondok repülője

1947. január 9-én aVilág című napilap közli Kristóf Károly hosszú nekrológját. „Az egész magyar zenei világ gyászolja Ábrahám Pált, akinek halálhíre a héten érkezett Budapestre. [...] A fáradt szervezet nem bírta tovább”

      Ábrahám azonban még él. Él, kezelik és nem sejti, hogy veszélyben van: mivel turista vízummal lépett amerikai földre, a Bevándorlási Hivatal ideiglenesnek tekinti a tartózkodását. Csak megtűrik. Az állapotáról 1953-tól jelennek meg cikkek Nyugat-Németországban. Amerikai és NSZK-beli barátai, tisztelői bizottságot hoznak létre Európába hozatala érdekében. Végül az NSZK befogadja Ábrahámot, és jóvátételként nyugdíjat (havi 500 márkát) biztosít a számára.

    A magyar kormánynak ilyen nem jut eszébe. Hatóságai 1955 elejétől Páger Antal repatriálását készítik elő, aki vitathatatlanul nagyszerű művész, csak éppen negyvenes évekbeli politikai kiállása meglehetősen problematikus.

    1956. április 30-án Frankfurtban landol az amerikai kormány által bérelt gép, fedélzetén 52 kiutasított, elmebeteg, hontalan emigránssal. Az érkezése után készített fotókon Ábrahám arca kifejezéstelen, tekintete élettelen, apatikus.

      A Creedmoor 1956-os zárójelentésében többek között az áll, hogy fizikailag, testileg javult, hízott, mentális állapotában is van bizonyos javulás. Ideg- és érzékelő rendszerében azonban súlyos memória zavarok jelentkeznek, koncentrációképessége rossz, feledékeny. Ítélőképessége és ösztönös megérzése fogyatékos. Dezorientált. Érzelmei felszínesek, gyerekesek, színpadiasak. Zongorázik, de hosszabb dallamot nem tud lejátszani. Figyelni kell rá, még dohányzás közben is, nehogy felgyújtsa a ruháit.

     Ábrahámot a hamburgi, eppendorfi egyetemi klinikára szállítják. Kezelését az igazgató – mellesleg a zeneszerző muzsikájának nagy rajongója – dr. Hans Bürger-Prinz professzor irányítja. (Egykor lelkes és eminens náci volt: belépett a pártba és az SA-ba is, 1944-ben pedig Karl Brandtnak, Hitler háziorvosának, az eutanázia program egyik vezetőjének lett a tudományos tanácsadója.)

      1956. augusztus 30-án Páger hazaérkezik. Talán ezen a híren felbuzdulva javasolja szeptemberben „Meszlényi Károly”[11] a tartótisztjének, hogy hozassák haza Ábrahámot is, aki „17 vagy még több esztendő alatt sem vette fel az amerikai állampolgárságot.”[12]A forradalom napjaiban Ábrahám felesége kijut Magyarországról. Kérésére a férjét – mert állapota megengedi – 1957 őszén kiengedik a klinikáról és halálig ő viseli a gondját.

     Ábrahám tévképzetei megmaradnak. Azt hiszi, hogy New Yorkban él, és darabjait hamarosan bemutatják a Broadwayn. 1960-ban fájdalmakra panaszkodik, beszállítják az egyetemi klinikára, de már későn: a térdében talált rákos daganat áttétes.

A drámai hős

Ábrahám az elmúlt évtizedben Németországban a reneszánszát éli. Színpadra állítják a leghíresebb darabjait, és reflektorfénybe került a személye is. Darvas János 2008-ban dokumentumfilmet rendezett róla az ARTE részére (Bin nur ein Jonny), Klaus Wallernek 2014-ben jelent meg a könyve (Paul Abraham. Der tragische König der Operette), idén tavasszal pedig Karin Meesmann publikál egy újabbat. 2015-ben a hamburgi Kammerspiele mutatta be Dirk Heidecke Abraham című darabját.[13] A sikeres szerző, a tragikus hős és muzsikája újra felfedezése nemcsak értékőrzés, de része a múltfeldolgozásnak, a múlttal való szembenézésnek is. Ábrahám virtuálisan is visszatért oda, ahol szupersztár lett és ahonnan elűzték.

(Írásomhoz felhasználtam Klaus Waller könyvét és Darvas János filmjét is.)

Gervai András