| Megkérdeztük Dárday Istvánt |
|
– A filmelfogadások végtelen sora – melyeken rendezői, stúdióvezetői vagy sima művészeti tanácstagként, nem egy esetben egyszerű érdeklődőként vettem részt – nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem, annak ellenére, hogy ezekben az összejövetelekben volt valami riasztóan visszafojtott álnokság, valami meghunyászkodó képmutatás, óvatos taktikázás, póker játszmákban szokásos blöffölések az egyenes szókimondás helyett. Mégis, az adott körülményekhez alkalmazkodó szakma közös információcseréi voltak ezek az összejövetelek, amelyeken a létrejött produktum, így vagy úgy megmérettetett. Nosztalgiával gondolok ezekre az elfogadásokra, mert talán a műhelymunkán kívül ez a munkafázis hiányzik legjobban a mai kortárs filmek megszületésének folyamatából. Jeles András Álombrigád című filmjének a Társulás Stúdió létezésének ideje alatt ilyen filmfőigazgatósági elfogadási vetítése valóban nem volt. A stúdió művészeti és tudományos tanácsának együttes ülésén a film megtekintése után, a film rendezőjével, Jeles Andrással egyetértésben olyan határozatot hoztunk, hogy a filmet elfogadottnak tekintjük, nyilvános bemutatását azonban nem tartjuk egyelőre időszerűnek, ezért filmfőigazgatósági elfogadásra sem terjesztjük fel. A hivatalos elfogadás bizonytalan időre való elhalasztása a film eredeti állapotának megőrzése érdekében történt, mivel a filmet a stúdió tagjainak nagy többsége jelentős művészi teljesítményként értékelte.
Ez sajátos, szokatlan, a gyakorlattól eltérő és hosszú távon eredményes harcmodornak bizonyult, melyet a szakma nagy része értetlenül fogadott.. Ez a különleges helyzet természetesen a hivatalos filmátadás helyett számtalan félhivatalos konzultatív vetítéssel járt, melyek közül a legjelentősebb a játékfilmszakosztály tagjainak rendezett információs vetítés illetve a Társulás stúdiótanácsának kibővített vetítése volt, amelyre jelentős rendezőket, Makk Károlyt, többünk főiskolai mesterét, dramaturgokat és jeles értelmiségieket hívtunk meg.
Jeles filmjének alaphelyzete – Oláh Gyula brigádvezető elhatározza, hogy szocialista brigádjával előadják Gelman szovjet író Prémium című színdarabját – élesen mutatott rá a társadalmi helyzet alapellentmondásaira. A stúdión kívüli szakmai konzultációkon sokan azt javasolták megoldásként, forgassa Jeles újra a színházi próbákat és cserélje le valami másra a szovjet darabot, mert ezzel ki lehet húzni a film méregfogát, és elfogadhatóvá lehet tenni a nyilvánosság számára.
Ezek az informális vetítések és konzultációk erősítettek meg engem abban, hogy a filmet az idő számára változatlan formában kell megmenteni, s nem szabad egy esetleges filmcsonkítással járó gyors elfogadásra törekedni. Mindez természetesen számos konfliktussal, vitával járó nehéz folyamat volt, s a tény, hogy a Társulásnak dobozban lévő filmje van, csak megkönnyítette mindazok helyzetét, akik a Társulás Stúdió megszűntetése mellett kardoskodtak.
Én magam személyesen, s a Társulás egész alkotócsoportja büszkén vallhatja, megőrzött az IDŐNEK egy művet, ahelyett, hogy a szokásrendnek és a rövidtávú politikai érdekeknek engedve hagyott volna egy alkotót méltóságában megalázni, s alkotását hentes módra a vágóhídon széttrancsírozni. Azt már csak szomorú motívumként említem meg, hogy a Társulás megszüntetésekor a szétosztásra kerülő filmek közül Jeles filmje a Hunniához került, ahol a film végén felhangzó Egy Duna-parti csónakházban című korhű, revelatív slágert egy semleges zenedarabbal helyettesítették.
|
