Titkos szolgálat

     A könyv nagy része olyan, mint egy kitűnő John le Carré kémregény. A különbség „csak” annyi, hogy Werner Stiller nem fikciót írt, hanem tömör, lényegre törő visszaemlékezést: élete legizgalmasabb eseményeit idézi fel. 

Azt az időszakot, amikor az NDK titkosszolgálatának, a Stasi-nak a tisztjeként kapcsolatot keresett a nyugat-német titkosszolgálattal, a BND-vel. Az idegei kötélből lehetnek, mert a várható halálbüntetés sem riasztotta el. Közel egy évi együttműködés után, a lebukása előtti utolsó pillanatokban, kalandos körülmények között menekült ki az országból. Német barátnője ekkor már Lengyelországban tartózkodott (nyomában voltak, de nem tudhatta, hogy a Stasinak 460 ezer levél átvizsgálása után sikerült beazonosítania a kézírását), őt és fiát később az NSZK varsói nagykövetségéről csempészték ki diplomáciai útlevéllel.
   Stiller igyekezett minél több információt összegyűjteni, s magával vitt titkos iratokat, szolgálati dokumentumokat, megszerezte az NSZK-ban dolgozó ügynökök listáját. Átállása nagyon nagy veszteséget okozott, az NDK 70 ügynököt, forrást és kapcsolatot vesztett el, amelyek közül 56 ügyet közvetlenül összefüggésbe lehetett hozni a szerző disszidálásával. Nem csoda, hogy a Stasi bosszújától tartva, „Sakálra” egy ideig a BND mintegy húsz embere vigyázott, három műszakban. A könyv alcíme kissé félrevezető, hősünk nem dolgozott három különböző titkosszolgálatnál, a BND-nél (vagy jó fél évig), aztán az USÁ-ban a CIA-nél „csak” megosztotta a Stasi felépítésére, működésére, módszereire vonatkozó információit, segített titkai leleplezésében.
   A gyakran neki szegezett kérdésre – hogyan birkózott meg az erkölcsi dilemmával, hogy olyan ügynököket buktatott le, akiket maga tartott – apologetikát gyárt: ”/…../ semmiképpen sem tartom magam árulónak. /…./ Nem az NDK-t és a szocializmust árultam el, hanem azokat, akik az NDK-t a szakadék szélére vezették.” Átállásával, árulásával azonban nem a pártállam vezetőinek, hanem jó néhány, a hatalommal kollaboráló alattvalónak az életét tette tönkre, nyomorította meg, Furcsa, hogy kicsit csodálkozik azon, amikor – már a fal leomlása után – néhány általa lebuktatott, börtönbe jutatott ügynök, de több kollégája sem akart vele szóba állni.
   Stiller írása nemcsak azért érdekes, mert bepillantást enged a totalitárius rendszer működésébe, a hidegháború mindennapjaiba, hanem, mert megismerhetjük egy magát kalandornak tartó, abszolút profi titkosszolga személyiségét, magatartását, értékrendjét, s döntései motivációit. Már iskolásként szeretett üzletelni. Másodéves egyetemistaként belépett a Pártba, diplomázás előtt pedig besúgó lett, szerinte kalandvágyból. „A nyílt ellenállás nem az én világom.” Később Stasi tisztté avanzsált, s arról ábrándozott (46-47. old.), hogy fontos szerepet játsszon a nemzetközi titkosszolgálatok történetében, hogy mélyreható változásokat érjen el. Valójában inkább a jobb élet, az anyagiak izgatták, felismerte, hogy számára az NDK, s a Stasi hosszabb távon nem jelent perspektívát, ezért szövetkezet az ellenséggel. Jutalma nem maradt el, a BND „kiadós indulótőkével” látta el. Amerikában új identitást kapott, útlevelét Klaus-Peter Fischer névre állították ki, születési helyeként Budapest szerepelt. (Első felesége révén ugyanis megtanult magyarul.) Egyetemet végzett, majd befektetési bankárként óriási pénzeket keresett. Sorsa akárhogy alakult is, az élet császára maradt.
    Néhány éve Budapesten él, egy sokadik barátnő oldalán, s divatáru-bolthálózatot hozott létre. Fél oldallal később, a könyv végén azonban már arról olvashatunk, hogy újabb nő lépett az életébe, új üzleteken gondolkozik, s talán országot, kontinenst is vált hamarosan.
fordította: Malyáta Eszter, Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2011, 300 oldal, 3490 forint