Friderikusz: Eddig. Interjúkötet
Könyvkritikák

       

                    A palackból szabadult médiasztár

„Levezető edzés” című bevezetőjében Friderikusz Sándor szerényen kijelenti, hogy műve túl őszintére sikeredett. Valójában azonban életrajz és mérlegkészítés ürügyén dicsekszik, s a Nagy Magyar Televíziós emlékművét építgeti.

A három hónap alatt összehozott vaskos kötet első hetvenöt oldalán még úgy tűnik, megvan hősünkben a szándék az önfeltárásra: érdekesen és őszintén beszél szülei rossz házasságáról, az őt kilenc éves korától egyedül nevelő, mindenben kiszolgáló, imádott édesanyjáról, s okos, művelt, de dzsentroid mentalitású édesapjáról, akit sohasem tudott elfogadni: húszas évei elejénközvetlenül jogi diplomája megszerzése utánmegszakított vele minden kapcsolatot, s később még a temetésére sem ment el. Apjával való rossz viszonya, megbocsátásra való képtelensége, gyerekkori szegénysége, s talán bizonyos megalázottság-érzése nagyon sok mindent megmagyaráz személyisége alapvető – a beszélgetésből még nyilvánvalóbbá válótulajdonságaiból: csalhatatlanság-tudatából, szigorúságából, mérhetetlen bizonyítási vágyából, munkamániájából. Az is apai örökség lehetmaga is elismeri –, hogy nem tud jól szeretni, s ezért majdnem belehal, ha meg kell valakit dícsérnie (61. o.)

       A múlttal és önmagával való szembenézés ennyivel le is zárul, a továbbiakban Friderikusz tematizálja a beszélgetést, a kérdező Mihancsik Zsófia többnyire csak asszisztál a mutatványhoz. Pályáját egészen fiatalon és ígéretesen a Magyar Rádió külső munkatársaként kezdi, aztán a sok bátor és balhés anyaga miatt kitiltják. Ezután néhány vidéki nagyvárosban szervez talk-showkat. Igazából a televízió hozza meg számára a kitörés lehetőségét: könyve nagy részében a Magyar Televíziónál, majd a kereskedelmi csatornáknál készített műsorairól, azok létrehozásának körülményeiről, nehézségeiről, intrikákról és szervezési nehézségekről, fafejű, kisszerű, irigy kollégákról, s a produkciók többnyire átütő közönségsikeréről és anyagi hozadékáról számol be részletesen. A pénzügyek taglalása, különösen ilyen dózisban – mennyibe került egy világsztár megszerzése, egy stúdióbelső felépítése vagy maga az egész produkció, s az mennyit hozott a konyhára –  fárasztó és egyre unalmasabb, mindez ilyen mélységben legfeljebb egy televíziós producert vagy egy APEH-revizort izgathat.

      Friderikusz halálosan komolyan veszi magát, talán azért sincs humorérzéke. Minden szaván, állításán átsüt az önmaga szakmai nagyszerűségébe vetett hite: mérhetetlen önimádata egyszerre mulatságos és irritáló. A Friderikusz-Shownak „nagy hatása volt a magyar televíziózásra” (115. old.), jelentőségét a gőzgépnek az ipari forradalomban játszott szerepéhez hasonlítja. Az én mozim pedig „az egész hazai televízió-történet szempontjából megkerülhetetlen” (377. o.) A Magyar Televízió elnöki posztjára azért pályázott, mert azt gondolta, szakmai tudása felette áll mindenféle politikai alkunak.(275. o.) Az intézménynek egyébként szerinte jóval nagyobb szüksége lett volna rá, mint fordítva. (276. o.) Azon is többször elgondolkozott, hogy a kereskedelmi televízióadók tulajdonosai miért nem bízták rá csatornájuk irányítását. „[…] A TV2 első vezetése […] pontosan tudta, hogy az országban a műsorokhoz én értek a legjobban.” (211-212. o.)

            Friederikusz azonban nemcsak televíziós gurunak tartja magát, hanem politikaformáló tényezőnek, sőt valóságos intézménynek. Medgyessy Péter miniszterelnököt például rábeszéli, hogy jöjjön be hozzá a stúdióba: „ Péter […] meggyőződésem, hogy meg tudod állítani a forint zuhanását egy jól célzott nyilatkozattal” (315. o.) A Nagy Kommunikátor Orbánnak is szívesen adott volna tanácsot: „2005 végén olvastam valamelyik nyilatkozatát, ami képtelenségnek tűnt. Felhívtam telefonon, és azt javasoltam, menjünk el valahova a hegyekbe, csak ketten, és beszéljük végig, hogy hol tart ő, mi ő, szóval vegyük végig az alapkérdéseket.” (351. o.)

        A sok pletyka, felesleges háttér-információ, s a kollégák sokszor becsületsértéssel felérő minősítgetése, jellemzése mellett vagy helyett (elsősorban a kicsit apa-figurának tűnő Vitrayt sérti vérig) talán lehetett volna egy icipicivel több szót ejteni szakmai kérdésekről. Friderikusz kifejti crédóját: túlbecsüljük a televíziózás jelentőségét, ha intellektuális tartalmat várunk tőle. „Műfaji tévedés azt hinni, hogy a televíziót arra találták ki, gondolkoztassa az embereket. […] a problémák kivesézése, az összefüggések feltárása inkább az írott sajtó […] dolga. A tévétől nem szabad azt várni, hogy mélyen és alaposan foglalkozzon bármivel is.” (177-178. o.) A néha, főleg elvi kérdésben bátortalanul vitatkozó Mihancsik éppen csak azt „felejti el” megkérdezni Friderikusztól, hogyha mindezt így gondolja, akkor miért akart az MTV elnöke lenni, főleg pedig mit keresett az MTV A szólás szabadsága, majd az ATV Friedikusz Most című elemző politikai, közéleti műsorai élén.

         A Friederikusz Most kapcsán a televíziós mintegy axiómaként leszögezi, hogy ebben az esetben nem nagyon lehet szakmai kérdésekről vitatkozni, mert a műsor „alapos, tárgyszerű” volt. (294. o.) Pedig, éppenséggel, dehogy. Friederikusz kérdezési technikájából, kérdéseiből, még inkább gesztusaiból, fintoraiból, egész műsorvezetői magatartásából nagyon gyakran egyértelműen kiderült, hogy mi a véleménye, melyik oldalon áll, s ezt éreztette is. Kapásból két példa jut eszembe: a 2007. január végi egy hetes Gyurcsány-interjúsorozatában gyakorlatilag mikrofon-állványként viselkedett, dr. Lázár János FIDESZ-es országgyűlési képviselőt, Hódmezővásárhely polgármesterét viszont szinte kihallgatta. Természetesen az újságírónak is joga, hogy egy-egy politikai párttal, eszmerendszerrel rokonszenvezzen, amellett elkötelezze magát, a médiában azonban nem önmagát képviseli, nem lehet elfogultságon kapni (ahogy például a Friderikusz által olyannyira lesajnált Az Este műsorvezetőit sem lehet.) Ezekre a kérdésekre azonban sajnos Mihancsik nem kérdezett rá, nem is kérdezhetett, a Friderikusz Mostnak ugyanis ő volt a vezető szerkesztője. (Mindamellett furcsa, hogy többször is megjegyzi, nem látta interjúalanya show-it – ezt a hiányt a beszélgetés előtt bepótolhatta volna, ha az érintett-től kölcsönkér néhány kazettát –, de ezzel az odavetett megjegyzésével mintegy jelezni akarta Friederikusszal szembeni fenntartását.)

        A könyv meglehetősen túlírt, Friderikusz kinyilatkoztatásaiból, monológjaiból jócskán lehetett volna húzni. Persze, jó magyar, spórolós kiadói szokás szerint ennek a – pedig nyilván komoly bevételt ígérő – opusnak sincs szerkesztője. De legalább a kérdező lehetett volna szigorúbb a szöveg megszerkesztésével, s vagy ő, vagy a kéziratot nyilván tüzetesen átolvasó, s maximalizmusát gyakran hangoztató Friederikusz jobban ügyelhetett volna a bántó elírások kijavítására. A tőzsdegurut például André Kosztolanynak hívják (s nem Kosztolányinak – 201. o.), a tragikusan fiatalon elhunyt Árvai Joli nevét pedig – aki Friderikusznak egy ideig szerkesztő-kollégája is volt, s akiről díjat is elneveztek – nem y-nal írják. (11. o.)

    A kötetet Gerő András történész közhelyes utószava zárja, amelyről Karinthy Frigyes egyik humoreszkjének dialógusa jut eszembe: „– Uram, Ön egy zseni. – Uram, Ön, nem kevésbé.” A Friedrikusz hírműsoraiban gyakori vendég és liberális megmondó-ember elöljáróban hangsúlyozza, milyen nagyra tartja az újságírót, majd szomorúan arra a következtetésre jut, hogy a mai magyar nyilvánosságban nem jut neki hely. (399. o.) Ha áttanulmányozzuk a könyv fülszövegét, láthatjuk, hogy a „mellőzött” 1991 és 2008 között három kereskedelmi és egy közszolgálati csatornánál 14 különféle műsort csinált – s mint erről több száz oldalon olvashattunk – nem is akármilyen nézettséggel és anyagi eredménnyel. S nyilván az is bizonyság Friderikusz szellemi kitaszítottságára, hogy ez a mostani már a hetedik könyve. Tényleg, szegény pária.

       Friderikusz valahol (90. o.) Vitray egy rá vonatkozó korai mondását idézi, miszerint, ha ő kiszabadul a palackból, az Isten se fogja megállítani. Látnoki jóslat volt.

(Beszélgetőtárs: Mihancsik Zsófia, Alexandra, Budapest, 2008, 432  oldal, 3700    forint)