A hidegháború krónikása

A nyolcvanadik évét múlt év októberében betöltött (eredetileg David Cornwall névre hallgató) író indulását és hosszú időre a pályáját is a két világrendszer szembenállása és ezzel kapcsolatos élményanyaga határozta meg: 1950-től jó évtizedig titkosszolgálati munkát végzett. (Először a hadsereg hírszerzésének, 1952-től pedig, oxfordi tanulmányaival párhuzamosan az MI5-nak jelent, 1958-ban tiszti rangot kap, 1960-tól 1964-ig pedig külföldön, diplomáciai fedésben dolgozik.) Le Carrét nálunk általában kémregény szerzőnek könyvelik el, míg Angliában része az irodalmi kánonnak. A Times 2008. január 5-i számában, a második világháború utáni legjobb 50 brit író listáján a 22. helyre került, idén pedig jelölték a szigetország legrangosabb irodalmi kitüntetésére a Booker-díjra. 1990 előtti művei a hidegháború irodalmi emlékművei. 

    Le Carré – A Cég egykori munkatársaként – belülről ismeri a titkosszolgálatok világát. Működését, irányváltásait, piszkos játszmáit, civilek és titkosszolgák feláldozásával járó gyakran értelmetlen, cinikus döntéseit meglehetősen kritikusan látja. És folyamatosan leleplezi a Cég„filozófiáját”, azt, hogy a politikusok, és a szolgálatok vezetői osztályuk, és a Birodalom érdekeit szándékosan összekeverik a nemzet érdekeivel.

    Le Carré sorrendben harmadik, s egyben leghíresebb regénye, A kém, aki bejött a hidegről emblematikus helyszínen, két világrendszer határán, egy Kelet-, és Nyugat- Berlin közötti határátkelőn kezdődik és fejeződik be (egy ilyen ellenőrző pontnál zárul a trilógia harmadik része is.) A valamikor, a berlini fal 1961-es felhúzása után játszódó történet főhőse Alec Leamas, a tisztes titkosszolgálati múlttal rendelkező terepügynök hálózata lebukásáig Berlinben tevékenykedett. A tiszta jellemű férfi „még a régi szabásmintára készült”, nem egy intellektuel, de sokat elárul róla, hogy emlékezetes olvasmánya Arthur Koestler Sötétség délben című könyve. Tudtán kívül lesz csali a brit titkosszolgálat, a Körönd nagy játszmájában, amelyben a Stasi egyik, Londonnak kémkedő főnökét mentik meg a lebukástól. (Az akció kitervelésében – bár ekkor éppen nem dolgozik a Cégnél – szerepet kap George Smiley is, aki 1951-től a brit elhárításnál, a berlini területi igazgatóhelyettes, s az operatív munka irányítója volt. Ő egyébként már le Carré két előző, majd a Trilógián kívül más regényeiben is megjelenik.)
Le Carré többször is csavar a történeten, s Leamast váratlan helyzetekbe sodorja, nem várt megpróbáltatások elé állítja. Hőse tragikus végű sorsával azt akarja bizonyítani, hogy a nyugati titkosszolgálatok sem válogatnak eszközökben, módszerekben, az emberélet számukra sem erkölcsi prioritás. Ahogy a Körönd főnöke, Kontroll fogalmaz: ”Mi sem lehetünk irgalmasabbak csupán azért, mert a mi kormányunk irányvonala jóindulatúbb.” Ugyanezt az „igazságot” le Carré némi didakszissal egy másik Stasi főnökkel, Fiedlerrel is kimondatja: „Az a vicc – mondja Leamasnak – hogy mind egyformák vagyunk.”
     A szerző nem csak a sodró erejű cselekményért, a pazarul felépített és működő dramaturgiai konstrukcióért érdemel elismerést, hanem azért, ahogy apró részletekből, hiteles gesztusokból, félmondatokból és mozgalmi frazeológiából felidézi a korszak paranoiás légkörét, s megsejteti a szögesdrótok közé zárt kelet-németek kilátástalan helyzetét.
    A hetvenes években született, híres Karla-trilógia első darabjában, az Árulásban Smileyt, a Körönd, a brit hírszerzés egyik vezetőjét egy évvel korábban nyugdíjba száműzték a szervezet egy katasztrofálisan végződő akciója miatt. Történetünk idején, a hetvenes évek elején fontos feladatot kap: ki kell derítenie, hogy a szolgálat vezetői közül ki a szovjet Központ beépített kémje. Az Oxfordban végzett, alacsony, tömzsi középkorú férfi gátlásos, zárkózott személyiség, gyámoltalan csodabogárnak tűnik, valójában sebezhetősége ellenére kitartó és kemény fickó, kitűnő szimatú, briliáns képességű elemző. Aprólékos munkával rakja össze a puzzle mozaikjait, az olvasó vele együtt nyomoz, s jut el a megdöbbentő felismerésig.
    A „rossz fiú” Bill Haydon – Smiley régi vetélytársa, a Körönd egyik nagyágyúja, az elhivatottság példaképe, a nőfaló sármőr, a sikeres amatőr festő – akit még egyetemistaként, a harmincas évek végén szervezett be Karla, a szovjet Központ (titkosszolgálat) egyik későbbi, rettegett vezetője. Három évtizeden át meggyőződésből jelent a megbízóinak, sőt karrierje vége felé Londonnak a szovjetek által összeállított hamis hírszerzői jelentéseket ad el. (Ezekben néhány magyar téma is szerepel; például a magyar revizionizmusról és Kádár tisztogatásairól „a politikai és akadémiai színtereken.”)
    Haydon modelljéül a felső osztálybeli Kim Philby (Harold Adrian Russel, 1912-1988) szolgált: őt még cambridge-i diákként szervezte be több társával együtt az egyik tanáruk. Le Carré az 1968-ban, a Philbyről megjelent tanulmánykötet bevezetőjében kifejti, hogy az angol hírszerzés hazája társadalmi viszonyainak és felfuvalkodottságának mikrokozmosza. Az Árulást olvasva ezt mi is így érezzük: a szerző rendkívül részlet gazdagon és hitelesen mutatja be a Körönd (a bel- és külpolitikai barométer változásaitól függő) irányváltásait, a szervezet játszmáit, piszkos trükkjeit, vezetőit és munkatársait, emberi viszonyait.
A könyv dramaturgiailag (is) tökéletes, a szerkezet feszes, nincs benne egyetlen lényegtelen részlet, fölösleges kitérő sem. Le Carré bravúrosan bonyolítja a cselekményt és mesterien adagolja, sőt fokozza a feszültséget. A környezetrajz és a jellemzések árnyaltak, összetettek, találóak, a nyelv színes és érzékletes. A fojtogató, nyomasztó atmoszférájú regény hatásától nehéz szabadulni, mintha csak a Shakespeare királydrámák Nagy Mechanizmusa tárulna fel előttünk. Ebben az abszurd világban – amely nehezen vagy alig látható át – az egyén senki, csak a mindenkori kormányok, a „Birodalom” érdekei számítanak. Ahogy le Carré 1968-ban Philby kapcsán írta, a szolgálat „/…/ mindig a nagytőke világát, a nemzetközi kereskedelmi útvonalakat, a gyarmati jólétet és a külföldi befektetéseket védelmezte, a ’rendezett’ társadalmat” óvja.
     Az áruló lelepleződik, a küzdelem pedig tovább folytatódik Karlával, az irracionális erőkkel, s a szereplőket körülvevő Káosszal. A briliáns műből 1979-ben hétrészes tv-sorozat készült (Smileyt Alec Guiness alakította), 2011-ben pedig Suszter, szabó,baka, kém címmel, részben Magyarországon forgattak filmet.

     Az Árulás után, de önmagában is, a Hajsza csalódást okoz. A könyv erősen túlírt (494 oldal), az első vagy másfél száz oldalon nehezen rágjuk át magunkat, de a többi sem nyújt felhőtlen szórakozást. Le Carré elkanyarodik fő témájától (Moszkva és a Nyugat élet-halál harca), egy titkos bankszámla és a Karla után nyomozva a cselekményt főleg a Távol-Keletre helyezi, s belevész a lényegtelen részletekbe, a sok-sok információba, akcióba.

     A trilógia harmadik részében, a Csapdában Smiley megint a Körönd agyaként, megmentőjeként tündökölhet. Bár ismét nyugdíjas – s végre a német barokk költészet tanulmányozásának szentelheti idejét – reaktiválják egy hajdani ügynöke, egy emigráns észt tábornok rejtélyes meggyilkolása miatt. Hősünk – akiről a Körönd folklórja úgy tartja, hogy túl sok feje van a kalapja alatt – ezúttal sem okoz csalódást: minden egyes rejtély megfejtése, újabb rejtélyek és titkok kulcsát adja a kezébe. Annyit elárulhatunk (ez a könyv fülszövegéből is kiderül), hogy a nyomozás végén sikerül sarokba szorítania Karlát, aki tényleg bejön a hidegről.
   A regény ezúttal is letehetetlen, le Carré avatott kézzel irányítja, mozgatja többnyire karakteresen jellemzett szereplőit, s a különböző helyszíneket – mint például a londoni balti emigránsok vagy a párizsi emigráns asszony, Osztrakova lerobbant lakásbelsőit – érzékletesen festi le. A cselekmény sodró lendületű, szórakoztató, de az alkotói konstrukció mögül hiányzik a világ olyanfajta teljessége, összetettsége, jelentéssel telítettsége, mint, ami az Árulásban megjelent. Kicsit több a mesterségbeli rutin, technika, mint az invenció, a nagyívű koncepció. Minden arra fut ki, hogy a trilógia végét kerekre lehessen zárni. De hogyan, milyen áron, milyen írói megoldással?
     Az még hihető, hogy az amúgy könyörtelen Karla magánemberként sebezhető. Éppúgy, mint Smiley, aki rengeteget szenved gyönyörű felesége hűtlensége miatt. Karla tudja ezt, s úgy tartja, hogy illúzióit vesztett vetélytársának Ann az utolsó illúziója. Smiley azonban magánéleti kudarcai miatt nem követ el végzetes szakmai hibákat – ellentétben Karlával. Ő olyan okokat szolgáltat lebuktatáshoz, családi problémája megoldására olyan konspirációba bonyolódik, s közben olyan szarvas hibákat vét, amelyek pszichológiailag és logikailag valószínűtlenek, nehezen magyarázhatóak.

      A 26 évvel születése után Falvay Dóra remek fordításában magyarul is megjelent Egy tökéletes kém az életmű egyik legkitűnőbb darabja, Philip Roth egyenesen a háború utáni legjobb brit regénynek tartja. Kém-, nevelődési- és aparegény ötvözetében Le Carré hatalmas társadalmi tablóban, színes és érzékletes stílusban, Dickens, Thackeray „ecsetjére” méltóan festi hőse, Magnus Pym kettősügynök mozgalmas gyerek-, és ifjúkora eseményeit, szocializálódását, és a mindenkit kihasználó, őt megnyomorító charmos, szélhámos apa, Rick kalandjait, ámokfutását. És a főhős utáni hajszából ismét sok mindent a „mára mozgásképtelen korccsá vált” (550. old.) egykor nagyszerű szolgálat bürokratikus működéséről, nehezen átlátható érdekviszonyairól, megalkuvó és politikusokkal alkudozó főnökeiról.
     Le Carré az idősíkokat mesterien váltogatva, remek szerkezetbe rendezi anyagát: a szereplők cselekedetei, a jelen és múlt eseményei átvilágítják, ellenpontozzák és magyarázzák egymást. Az apák bűneiért, személyiségük torzulásért fiaik (Rickért Magnus, Magnusért Tom) fizetik meg az árat.
      Az anya nélkül felnőtt Magnus megfelelési kényszere, a siker, elismerés iránti mérhetetlen vágya szeretethiányából, apja személyiségéből, a vele egy életen át folyatott küzdelméből következik. Akitől szeretet, elismerést vár, ahhoz hasonulni akar. Így válik tulajdonságok nélküli emberré, a mimikri nagymesterévé. Nem pénzért, meggyőződésből, hatalom-, vagy kalandvágyból lesz titkosszolga, hanem mert két, ellentétes oldalon álló szuperügynökben talál apa-pótlékot.
     A fojtogató atmoszférájú, a feszültséget mindvégig fenntartó regény középpontjában az a folyamat áll, ahogy Magnus – kettős-ügynöki létéből, állandó szerepjátszásából következően – egyre inkább elveszti önmagát, és megpróbálja identitását visszaszerezni. Az ügynök alakja és „ügye” – esetünkben éppen ügy-nélkülisége – így válik az emberi létállapot egyik lehetséges szimbólumává, modelljévé.

Petri György Smiley karácsonya című versében 1989-ben így tűnődik: „A férfi, aki bejött a hidegről,/Zavarban volt: hogy is lesz ez most?/Lehet, hogy többet nem kell fáznia?” Le Carré azonban – bár néha visszatért az általa ismert (kém)világhoz – talált magának új anyagot, kurrens témákat (összeesküvések és háborúk a világ forró pontjain, fegyverkereskedelem, terrorizmus, gazdasági bűnözés stb. Új témáiról ugyan sokkal több információval rendelkezik, mint annak idején a két világrendszer és az ellenséges titkosszolgálatok harcáról, mélységében és összefüggéseiben mégis kevesebbet tud megmutatni a világból, az emberi létállapotról. Regényei egyre inkább példázatokká válnak a kapitalizmus természetéről, azt illusztrálják – többé vagy néha kevésbé szórakoztatóan –, hogy a pénz szinte mindenkit korrumpál, szétporlasztja a társadalmi értékrendet, morált, s hatalma különös érdekszövetségeket szül. Úgy tűnik, az író pályáján a hidegháború megszűnése törést jelentett, ilyen értelemben ő is a rendszerváltás vesztese.

A kém, aki bejött a hidegről
1963, fordította: Falvay Mihály, Agave Könyvek, 2008, 196 oldal, 2480 forint

Árulás (1974)
fordította: Falvay Dóra, Agave könyvek, 315 oldal, 2880 forint

Hajsza (The Honourable Schoolboy) (1977)
fordította: Falvay Mihály, Agavae Könyvek, 2009)

Csapda (Smiley’s People) (1979)
fordította: Falvay Dóra, Agave könyvek, Budapest, 2011, 307 oldal, 2980 forint

Egy tökéletes kém (A Perfect Spy) (1986)
Agave Könyvek, Budapest, 2012, 642 oldal, 3680 forint