KIEGÉSZÍTÉSEK:

A család

Szalma 1957-ben:

Dr. Tamáska Lóránd 1940 és 1958 között a IX. ker. Üllői út 93. szám alatti egyetemi törvényszéki orvostani intézetben dolgozott különböző beosztásokban, végül megbízott intézetvezetőként. Kádár János feleségének, Tamáska Máriának a testvére.

Szalma Józsefről és Dudás Józsefről a következőket írta Ötszáz gramm prágai sonka című cikkében (Hunnia, 1994. október 25):

Dudás Józsefet szerinte "1957. január 21-én nem végezhették ki, mert már jan. 19-én, egy szombat délelőttjén Szalma József AVH-s őrnagy agyonverte a Gyorskocsi utcában. Ekkor hívta a Gyorskocsi utca a BM bűnügyi laboratóriumában dolgozó dr. Földes Vilmos rendőrőrnagyot a ’kihallgatás’ közben hirtelen meghalt Dudás halottkémlelésére. Dr. Földes azonban nem volt található, mert én aznap délelőtt kiküldtem boncolni egy Gödöllő melletti faluba. Így a halottkémlést dr. Fáber Viktor honv. orvosalezredes, a Honvéd Központi Kórház (Róbert Károly krt. 44. sz.) kórbonctani osztályának vezetője végezte és állított ki halott-vizsgálati leletet ’hirtelen szívhalál’ diagnózissal. Ezért mondom, hogy Dudást nem végezték ki, mert halottat nem lehet kivégezni, legfeljebb holttestét ’szemtanúk’ félrevezetése céljából felakasztani.”

http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm

Szalma 2001-ben:

„2001. június 14-én délelőtt Szalma József, a Politikai Nyomozó Főosztály Vizsgálati Osztályának (BM ORFK II/8.) volt vezetője tanúkihallgatásra érkezett az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Bűnügyi Osztályára. Meghallgatására az ’56-os Deportálásokat Feltáró Bizottság (Deport-’56) feljelentése nyomán került sor. A szervezet Nagy Imre és társainak Romániába történő, nemzetközi jogot sértő deportálását rótta fel ismeretlen személyeknek. Az ügyben kihallgatták a napokban elhunyt Biszku Bélát, Gáspár Sándort (MSZMP KB-tag, 1956–1988; 2002-ben hunyt el), Piros Lászlót (belügyminiszter, 1954–1956; 2006-ban hunyt el), Halustyák Mihály kihallgató-tisztet és Nyers Rezsőt is.

Szalma megerősítette, hogy a politikai vezetés részéről Biszku Béla irányította a Nagy Imréékkel szembeni vizsgálatot, „tulajdonképpen szakmai vonalon is, hiszen akkor már belügyminiszter volt”. A Nagy Imre-ügyre létrehozott vizsgálati csoport vezetője, Rajnai Sándor, Biszku Bélának számolt be az ügy állásáról, tőle kapta az utasításokat. Szalma elmondása szerint előfordult, hogy az akkori legfőbb ügyész és az igazságügyi miniszter, valamint Biszku a kihallgatószoba melletti helyiségből figyelték a gyanúsítottakat, s néha be-behívták Rajnait, hogy milyen kérdéseket intézzenek Nagy Imréékhez.

A 2000-es évek elején a nyomozók egyetlen kérdést tettek fel Biszku Bélának a Nagy Imre-üggyel kapcsolatban. Biszku akkor saját szerepéről csupán annyit mondott, hogy „parancsokat kellett kiadni a nyomozóknak”. A Fővárosi Főügyészség aztán 2005-ben azzal zárta le az ügyet, hogy Biszku és Szalma ellen nem lehet eljárást indítani, mert a IV. genfi egyezmény hatálya nem terjedt ki Nagy Imrére és társaira 1957–1958-ban. A főügyészség álláspontja akkor az volt, hogy a genfi egyezmények alkalmazhatatlansága – így elévülés – miatt nem lehet lefolytatni az 1957–1958-as per előkészítésében vagy levezénylésében részt vevők hivatali visszaélésnek minősülő cselekménye miatti eljárást.”

(Gellért Ádám: Zátonyra futott igazságszolgáltatás? Élet és Irodalom, 2016. április 22.)