Élet és Irodalom
Kritikák

2012. április 13.

Dérczy Péter: Alulról nézve

Gervai Andrásnak már jó néhány könyve megjelent, legutóbb az igen sikeres, két kiadást is megért ügynökkönyve, a Fedőneve: „szocializmus”, ám kifejezetten szépirodalmi alkotása nem; az Alagsori történetek az első. A vékony kis kötet tizenkét novellát tartalmaz, de arra nézve, hogy ezen írásokat hogyan is olvassuk, a könyv alcíme ad „beszédes” magyarázatot: „Fél Győző regényes élete”. 

S valóban, ha akarjuk, akkor a tizenkét novellát olvashatjuk, értelmezhetjük külön-külön, de mintegy összeolvasva őket egy mozaikosan szerkesztett regényféleséget, vagy talán inkább, ha mindenáron meg akarnánk határozni a könyv műfaját, egy novellafüzért is kiadnak. Erre utal, hogy az egyes történeteknek mindig ugyanaz a főszereplője (és részben elbeszélője is), tudniillik Fél Győző és a családja, valamint az őket körülvevő történelmi-társadalmi nagyobb környezet, az 1949 utáni szocializmus évtizedei. E tekintetben Gervai előző ügynökkönyve és a mostani novelláskötet között sok „áthallás” van, maga a szerző is úgy nyilatkozott erről, hogy a novellák megírását mintegy inspirálta az előbb készülő, ügynöktörténeteket feltáró mű. Nyilvánvalóan arról van itt szó, hogy a történelem kutatása – tehát a ténybeli rögzítés – kiváltja azt a reakciót, hogy a szerző-elbeszélő föltárja önmaga számára a történelemnek azt az aspektusát, amely a kisember, az alulról szemlélődőnek a nézőpontját eleveníti meg: azaz és tehát, a magántörténelmet, a személyesen átélt történeti időt.

    A Fél Győző név természetesen beszélő név: utal az elbeszélő-hős félénkségére, gátlásosságára, arra, hogy életének bármely korszakában nem a ténylegesen saját életét éli, hanem csak félig éli ezt az életet, amelyet hol a családja, anyja (Mami), apja (Apu), hol a létező szocializmus befolyásol, korlátoz (Egy pár rendőrcsizma). Alakjában a hétköznapi kisember, a slemil figuráját állítja az olvasó elé Gervai, aki nem tud igazán önmagára találni, nem találja helyét sem a tágasabb környezetben, sem a családban, amely egyébként már nem is annyira mindennapi jelenség: ugyanis állandó az anya és az apa között a háború, s az apa halála után anya és fia között is folytatódik ez. A novellák elbeszélője ily módon szép lassan felvázol egy történetpontban több évtizednyi, sőt a nagyszülőkre való utalásokkal egész évszázadnyi időt is a család történetéből. Ez a történet talán nevezhető a tipikus magyar zsidó család történetének is, a letelepedéstől a felívelésen át a hanyatlásig, amikor is az apa (és családja) a háború utánra már mindenét elveszti, csak egy kis villalakást tud megmenteni, amelynek alagsora lesz az elbeszélő lakása ifjú felnőtt korára. Az alagsor tehát a novellákban vissza-visszatérő konkrét helyszín, de szimbolikus tartalmakat is hordoz: az elbeszélői nézőpontra, a már említett alulról szemlélt történelem-ábrázolásra utal. „Élete nagyobb részét az alagsorban töltötte.”, olvasható a kötetzáró novellában, a Fél Győző utolsó utazása címűben. Ez a novella, egyébként talán az egész könyv legjobb darabja – amellett, hogy nagyon finoman az elmúlásra is felhívja a figyelmet – mégis arról szól, hogy Fél Győző egy lengyelországi útja alkalmával, amikor is családja múltját próbálja felkutatni, mégiscsak kiszabadul az alagsor szimbolikus szorításából; rátalál önmagára, mert rátalál a múltjára, identitására. „Kirajzolódik a családfája, s annak ágai. Néhány óra alatt harmincöt rokona lett.”, tapasztalja meg Fél Győző azt, amit valószínűleg egész életében keresett. Ha e lezárás felől nézzük a tizenkét szöveget, akkor – látva, hogy az első novella a kisgyerekkort idézi meg – azt is felvethetem, hogy egy elliptikus fejlődésregény nyomait is felfedezhetjük a könyvben. Összességében a könyv így lesz történelem- és önvizsgálat, persze a választott műfajból következően nem tablószerűen, inkább csak egy-egy fénykörben megvilágítva e tablót a főhős életében és kapcsolataiban.

   A novellákban Gervai viszonylag egyszerű, áttekinthető, világos vonalvezetésű szerkezetekre törekszik, az önéletrajzi indíttatás is arra ösztökéli, hogy az egyes történeteket mintegy csak elmondja. Az elbeszélői hangba gyakran vegyül humorisztikus színezet, s a narrátortól az irónia, önirónia sem idegen, főleg amikor a főhős csetlés-botlásairól emlékezik meg. A szövegek erőssége, hogy a részletek szinte mindig megkapóak: egy utcarészlet, egy hatvanas évekbeli „beategyüttes” neve (Kék Csillag!), az Ifjúsági Park, a Moszkva téri gomba és ezernyi más apróság alkotja hitelesen az elbeszélés hátterét, Fél Győző életének díszleteit. Szórakoztató, jó olvasmányok ezek a szövegek, melyek néha váratlan mélységekbe is bepillantást engednek. Gervai néha a befejezéseket talán túlzottan poentírozza, lekerekíti, olykor, mint az Egy pár rendőrcsizmában, kissé didaktikussá teszi („Nyár van, béke, épül a szocializmus.”), de ez nem túlzottan zavaró. S persze még valamit meg kell jegyeznem: a határozott önéletrajzi inspiráció miatt feltehető a kérdés, vajon ez a kerek kis könyv a szerzőnek egyetlen szépprózai kísérlete marad-e, vagy e személyes történetben bőven vannak még tartalékok? Nem tudok rá válaszolni, de ez talán nem az a bizonyos „egy könyv”, remélhetőleg. 

 
german bbw sex