André Kostolány

 

Tőzsdei szakértő, közgazdász (1906, Budapest – 1999, Párizs)
A világ egyik legnevesebb tőzsdei szakértője. Fiatal kora óta Párizsban élt, de sok időt töltött New Yorkban is. Lakása volt Münchenben és két évtizede Budapesten is. Tizenkét könyve kilenc nyelven kb 1.5-2 millió példányban fogyott el. Évtizedek óta világszerte keresett előadó, neves gazdasági lapok állandó szerzője. 1997 decemberében az elsők között kapta meg a Magyarság Hírnevéért Díjat. Amikor 92 éves korában beszélgettem vele fizikailag és szellemileg is kitűnő állapotban volt.
 
 
"TRÉNINGEZEM AZ AGYAMAT..."
 
 
Patinás nevet visel.
– A család eredeti neve Kann volt. Egy híres festő nagybátyám magyarosította először a nevét Kostolányra, s én a testvéreimmel követtem a példáját. Apám nem.
Ő mivel foglalkozott?
– Likőrgyáros volt, gyomorkeserűt gyártott, az Unicum konkurrenciáját. A családi vállalatot különben idővel az egyik bátyám vezette, a másik bankár volt, a s a nővérem is egy bankárhoz ment feleségül.
Ön is bankárnak, üzletembernek készült?
– Dehogyis. Újságíró, tárcaíró, esetleg műkritikus akartam lenni. A Bölcsészkarra jártam, művészettörténetet, esztétikát és filozófiát tanultam. Tanárom volt többek között Heckler Antal, Kornis Gyula, Négyesy László, Pauler Ákos, ifj Toldy László. Miközben a bölcsészetet végeztem, a közgazdasági fakultáson is diplomát szereztem. Közben kikerültem Párizsba, onnan jártam haza, hogy letegyem a vizsgáimat.
Miért ment ki Párizsba?
– A szüleim minden telet a Rivierán töltöttek. Apám egy alkalommal, Párizsban átutazóban, találkozott egy gyerekkori barátjával, aki nagy macher volt a párizsi tőzsdén. Apám beszélt neki a családjáról, a gyerekeiről, s, arról, hogy én filozopter vagyok. Monsieur Alexander felkiáltott: "Csak nem poéta akar lenni? Küldje őt inkább a cégemhez, mert nálam sokkal okosabb és hasznosabb dolgokat tanulhat mint az egyetemen." Amikor apám hazajött, megkérdezte, akarok-e kimenni Párizsba. Persze, hogy akartam. A huszas években Budapest szomorú, sötét, kopott, szegény város volt, Párizs a fénykorát élte.
– Tudott franciául?
 – Gyerekkoromtól tanultam franciául és angolul, németül már ötéves koromtól beszéltem.
Kint feladta az újságírói ambicióit?
– Miközben Monsieur Alexander cégénél volontőr, fizetés nélküli tanonc voltam, néhány évig a miskolci Reggelbe, a kolozsvári Keleti Újságba, a szabadkai Bács Megyei Naplóba és a prágai Magyar Hírlapba tárcákat írtam.
A tőzsde világa nem volt önnek teljesen idegen?
– Nem. Az első perctől nagyon érdekelt, főleg a tőkepiac, s a tőkepiaci tendenciák. A börze nekem mindig élvezetet jelentett: nemcsak érdekes, színes, változatos világ, de filozófia is.
Anyagilag, szakmailag mikorra kapaszkodott meg?
– A harmincas évektől fogva már nagyon jól ment nekem.
Meddig maradt Párizsban?
– Egészen 1940. június 14.-ig, a németek bejöveteléig. Két nappal korábban még – mint párizsi tartózkodásom alatt minden nap – bementem a tőzsdére. Aztán másnap Vichyn keresztül Madridba, onnan pedig az USÁ-ba utaztam.
Amerikában mihez kezdett?
– Elöször csak tanultam az országot, aztán kezdtem a tőzsdével foglalkozni. Korábban kijuttatott pénzemből egy társammal finanszírozással foglalkozó vállalatot is alapítottam. Először egy évig a Hotel Plazában szálltam meg – ott lakott Molnár Ferenc is – aztán vettem magamnak egy lakást. 1946-ban ugyan visszatértem Párizsba, de még hosszú időn át pendliztem a két város között. Életemben a legtöbb időt New Yorkban és Párizsban töltöttem. Évtizedek óta Párizsban élek, de van házam a Cote’d Azuron, s lakásom Münchenben, két évtizede pedig Budapesten is.
Milyen állampolgár?
– Amerikai. Szeretem ezt a nagyszerű országot.
Mennyiben érzi magát franciának?
– Párizsinak érzem magamat. A franciák – különösen fiatal koromban – nehezen fogadták be az idegent. Mára megtanulták, hogy nem a világ első népe, s már nem olyan xenofóbok. Párizs félig-meddig a hazám. Ott nőttem fel, fiatalságom nagyrészét ott töltöttem, De Gaulle elnöktől pedig megkaptam a Becsületrend lovagi fokozatát.
Mennyire maradt magyar?
– Száz százalékban. Nagy magyar patrióta vagyok. Szeretem a magyar kultúrát, nyelvet, irodalmat. Legkedvesebb íróim Mikszáth Kálmán, Heltai Jenő és Molnár Ferenc. Fél évszázada magyar képeket gyűjtök, van többek között tíz Ripl Rónaim. 1946 óta járok Magyarországra.
– A családjával mi történt?
– Sok rokonomat, így az az unokatestvéreimet is megölték, a szüleim és a nővérem azonban megúszták a rossz időket. A háború után kivitettem őket Svájcba. A bátyáim már külföldön éltek, az egyik Londonban, a másik Barcelónában.
Ön alapított családot?
– Először ’45-ben egy bécsi lányt vettem el. A második feleségem párizsi, vele 32 éve élek együtt. Szakíró, egy műpiaccal foglalkozó buletint ad ki, s írt néhány könyvet is. Sokat segített a karrieremben, ő a múzsám.
Hogyan ismerkedtek meg?
– Valamikor az ötvenes évek elején együtt ebédeltem egy neves kiadóval, aki érdekesnek találta, amit a tőzsdéről mondtam, s javasolta írjam meg a gondolataimat könyvben. Ehhez segítőt kértem, aki nyelvileg kontrollál. A kiadó egy fiatal hölgyet küldött, aki éppen akkor fejezte be a tanulmányait. Ő lett később a második feleségem.
Hány könyvet írt eddig?
– Tizenkettőt. Ezek kilenc nyelven jelentek meg – japánul is, s három könyvem magyarul is – kb 1.5-2 millió példányban. A sikerüknek talán az lehet az oka, hogy összetett problémákat nem bonyolult, nehézkes közgazdasági szaknyelven, hanem közérthetően, egyszerűen magyarázok el.
Csak a tőzsdéről, a tőzsdézésről írt könyveket?
– Nem, a legelső könyvem az amerikai külpolitikával foglalkozott; bevezetőjét az akkori francia külügymiszter, Robert Schumann írta.
Nem gondolt arra, hogy megírja az életét?
– Minden könyvem memoár is egyben. Mindegyikben írok magamról, az életemről is, mert az életem mindig elválaszthatatlan volt a tőzsdétől. A ZDF 2 televióscsatornán néhány éve ment egy műsor A század tanúi címmel; velem is készítettek egy egyórás interjút, amit később könyvalakban is kiadtak, s nagy sikert aratott. A legutolsó könyvem Egy spekuláns bölcsességei címmel jelent meg.
Hasonlít a tőzsde a szerencsejátékra?
– Nem, de a bridzsre igen: részben szerencse, részben tapasztalat kell a sikerhez. 
Én szerencsés voltam, de kaptam óriási pofonokat is. Aztán újra kezdtem. Keljfeljancsi vagyok. Van egy ideám, egy vízióm, arra spekulálok, s aztán vagy beválik vagy nem. Közvetlenül a háború után például egy dollárért német birodalmi részvényeket vettem, amiket később – miután írtam Adenauer kancellárnak – kifizették.
Olvastam arról, hogy még a glasznoszty idején régi cári kötvényeket vett. Csinált belőlük pénzt?
– Nyolc év után most visszafizetik névértéken, vagyis a vételár százszorosát kapom.
Véleménye szerint a pénz mennyire változtatja meg az embereket?
– Elrontja őket. A pénznek sajátos radioaktivitása van. Kevés gazdag embert ismertem, aki ne lett volna nagyon is a tudatában a gazdagságának és a hatalmának, s ne úgy viselkedett volna.
Önnek mire kellett a pénz?
– A függetlenségem és a kényelmem biztosításához.
Mi a véleménye híres magyar származású kollégájáról, Soros Györgyről?
– Nagyon szimpatikus, intelligens ember, sok jót tett, de a tőzsdéhez nem ért.
Hazardőr. Mindenben tévedett, amit három év óta nekünk prédikált. Rettentő nagy összegekben játszik, főleg valutákban, s nem az értéktőzsdén. A tőzsdén a nagy játékosok mind rosszul végzik.
Sokan kiváncsiak az ön tapasztalataira?
– Társaságban általában mindenki tanácsokat szokott kérni. Ez néha idegesít.
Tart még mostanában is előadásokat?
 – Igen, elég sokat. Holnap például Lipcsében, holnapután az augsburgi egyetemen adok elő, jövő hétfőn pedig egy nagyobb társaságban tartok egy ugynevezett diner-speechet. 5-6 éve még vagy évi 95 előadást vállaltam a kontinensen s párat Angliában. Az USÁ-ba már nem megyek, mert félek, hogy senkit nem találok meg a barátaim közül, mindannyian a föld alatt nyugszanak.
Nem fárasztja az előadás?
– Nem, inkább csak a távolléttel járó kényelmetlenségek: az, hogy mindig más ágyban kell aludni, kipakolni, bepakolni, mindenütt kitapasztalni, hogyan működik a szállodai szobában a televízió, a telefon, a fürdőszoba csapjai.
Szeretek előadásokat tartani, mert élvezem, ha sikerem van. Általában egy, néha két órát beszélek – állva, utána pedig válaszolok a kérdésekre. Gyakran elmegyek fiatal hallgatóimmal ebédelni, vacsorázni. A diákok tudnak tőlem tanulni. Nem is annyira a tőzsdét, mint inkább az életet. Imponál nekik, hogy ez az öreg pali még mindig élvezi az életet. Egy lebenmann.
A luxust szerette?
– Persze.
Szerencsejátékok?
– Nem, soha nem játszottam.
Nők?
– Nem voltam soha szex-mániás, inkább nő-barát. Ma is élvezem és keresem a nők társaságát. Szivesen beszélgetek intelligens nőkkel.
Mi a kedvenc időtöltése?
– Bolondulok a zenéért. Néhány muzsikust, például Richardt Strausst, Bartók Bélát, Lehár Ferencet személyesen is ismertem, Kálmán Imrének pedig a tanácsadója voltam. Nyolc éves koromtól járok operába, koncertekre. 166 operát ismerek, néha elalvás előtt számolom őket. Hosszú ideig zongoráztam is. Éjjel-nappal zenét hallgatok. Zeneszó mellett gondolkodom, akkor születnek a legjobb gondolataim. A muzsika más emberré tesz. Az az orvosság, ami megment a depressziótól.
 – Mi a szellemi-fizikai fiatalságának a receptje?
– Tréningezem az agyamat, s egészségesen élek. Sovány vagyok, 44 kg. Keveset eszem, nincs olyan vendéglői adag, amiből ne hagynék. Minden nap sziesztázom, s megiszom két pohár vörösbort. Nem dohányoztam, nem sportoltam. Csak a fejemet mozgattam.
 
(1998)

 

 
german bbw sex