"TRÉNINGEZEM AZ AGYAMAT..."

 

 

– Patinás nevet visel.

– A család eredeti neve Kann volt. Egy híres festő nagybátyám magyarosította először a nevét Kostolányra, s én a testvéreimmel követtem a példáját. Apám nem.

– Ő mivel foglalkozott?

– Likőrgyáros volt, gyomorkeserűt gyártott, az Unicum konkurrenciáját. A családi vállalatot különben idővel az egyik bátyám vezette, a másik bankár volt, a s a nővérem is egy bankárhoz ment feleségül.

– Ön is bankárnak, üzletembernek készült?

– Dehogyis. Újságíró, tárcaíró, esetleg műkritikus akartam lenni. A Bölcsészkarra jártam, művészettörténetet, esztétikát és filozófiát tanultam. Tanárom volt többek között Heckler Antal, Kornis Gyula, Négyesy László, Pauler Ákos, ifj Toldy László. Miközben a bölcsészetet végeztem, a közgazdasági fakultáson is diplomát szereztem. Közben kikerültem Párizsba, onnan jártam haza, hogy letegyem a vizsgáimat.

– Miért ment ki Párizsba?

– A szüleim minden telet a Rivierán töltöttek. Apám egy alkalommal, Párizsban átutazóban, találkozott egy gyerekkori barátjával, aki nagy macher volt a párizsi tőzsdén. Apám beszélt neki a családjáról, a gyerekeiről, s, arról, hogy én filozopter vagyok. Monsieur Alexander felkiáltott: "Csak nem poéta akar lenni? Küldje őt inkább a cégemhez, mert nálam sokkal okosabb és hasznosabb dolgokat tanulhat mint az egyetemen." Amikor apám hazajött, megkérdezte, akarok-e kimenni Párizsba. Persze, hogy akartam. A huszas években Budapest szomorú, sötét, kopott, szegény város volt, Párizs a fénykorát élte.

– Tudott franciául?

 – Gyerekkoromtól tanultam franciául és angolul, németül már ötéves koromtól beszéltem.

– Kint feladta az újságírói ambicióit?

– Miközben Monsieur Alexander cégénél volontőr, fizetés nélküli tanonc voltam, néhány évig a miskolci Reggelbe, a kolozsvári Keleti Újságba, a szabadkai Bács Megyei Naplóba és a prágai Magyar Hírlapba tárcákat írtam.

– A tőzsde világa nem volt önnek teljesen idegen?

– Nem. Az első perctől nagyon érdekelt, főleg a tőkepiac, s a tőkepiaci tendenciák. A börze nekem mindig élvezetet jelentett: nemcsak érdekes, színes, változatos világ, de filozófia is.

– Anyagilag, szakmailag mikorra kapaszkodott meg?

– A harmincas évektől fogva már nagyon jól ment nekem.

– Meddig maradt Párizsban?

– Egészen 1940. június 14.-ig, a németek bejöveteléig. Két nappal korábban még – mint párizsi tartózkodásom alatt minden nap – bementem a tőzsdére. Aztán másnap Vichyn keresztül Madridba, onnan pedig az USÁ-ba utaztam.

– Amerikában mihez kezdett?

– Elöször csak tanultam az országot, aztán kezdtem a tőzsdével foglalkozni. Korábban kijuttatott pénzemből egy társammal finanszírozással foglalkozó vállalatot is alapítottam. Először egy évig a Hotel Plazában szálltam meg – ott lakott Molnár Ferenc is – aztán vettem magamnak egy lakást. 1946-ban ugyan visszatértem Párizsba, de még hosszú időn át pendliztem a két város között. Életemben a legtöbb időt New Yorkban és Párizsban töltöttem. Évtizedek óta Párizsban élek, de van házam a Cote’d Azuron, s lakásom Münchenben, két évtizede pedig Budapesten is.

– Milyen állampolgár?

– Amerikai. Szeretem ezt a nagyszerű országot.

– Mennyiben érzi magát franciának?

– Párizsinak érzem magamat. A franciák – különösen fiatal koromban – nehezen fogadták be az idegent. Mára megtanulták, hogy nem a világ első népe, s már nem olyan xenofóbok. Párizs félig-meddig a hazám. Ott nőttem fel, fiatalságom nagyrészét ott töltöttem, De Gaulle elnöktől pedig megkaptam a Becsületrend lovagi fokozatát.

– Mennyire maradt magyar?

– Száz százalékban. Nagy magyar patrióta vagyok. Szeretem a magyar kultúrát, nyelvet, irodalmat. Legkedvesebb íróim Mikszáth Kálmán, Heltai Jenő és Molnár Ferenc. Fél évszázada magyar képeket gyűjtök, van többek között tíz Ripl Rónaim. 1946 óta járok Magyarországra.

– Sok rokonomat, így az az unokatestvéreimet is megölték, a szüleim és a nővérem azonban megúszták a rossz időket. A háború után kivitettem őket Svájcba. A bátyáim már külföldön éltek, az egyik Londonban, a másik Barcelónában.

– Ön alapított családot?

– Először ’45-ben egy bécsi lányt vettem el. A második feleségem párizsi, vele 32 éve élek együtt. Szakíró, egy műpiaccal foglalkozó buletint ad ki, s írt néhány könyvet is. Sokat segített a karrieremben, ő a múzsám.

– Hogyan ismerkedtek meg?

– Valamikor az ötvenes évek elején együtt ebédeltem egy neves kiadóval, aki érdekesnek találta, amit a tőzsdéről mondtam, s javasolta írjam meg a gondolataimat könyvben. Ehhez segítőt kértem, aki nyelvileg kontrollál. A kiadó egy fiatal hölgyet küldött, aki éppen akkor fejezte be a tanulmányait. Ő lett később a második feleségem.

– Hány könyvet írt eddig?

– Tizenkettőt. Ezek kilenc nyelven jelentek meg – japánul is, s három könyvem magyarul is – kb 1.5-2 millió példányban. A sikerüknek talán az lehet az oka, hogy összetett problémákat nem bonyolult, nehézkes közgazdasági szaknyelven, hanem közérthetően, egyszerűen magyarázok el.

– Csak a tőzsdéről, a tőzsdézésről írt könyveket?

– Nem, a legelső könyvem az amerikai külpolitikával foglalkozott; bevezetőjét az akkori francia külügymiszter, Robert Schumann írta.

– Nem gondolt arra, hogy megírja az életét?

– Minden könyvem memoár is egyben. Mindegyikben írok magamról, az életemről is, mert az életem mindig elválaszthatatlan volt a tőzsdétől. A ZDF 2 televióscsatornán néhány éve ment egy műsor A század tanúi címmel; velem is készítettek egy egyórás interjút, amit később könyvalakban is kiadtak, s nagy sikert aratott. A legutolsó könyvem Egy spekuláns bölcsességei címmel jelent meg.

– Hasonlít a tőzsde a szerencsejátékra?

– Nem, de a bridzsre igen: részben szerencse, részben tapasztalat kell a sikerhez. 

Én szerencsés voltam, de kaptam óriási pofonokat is. Aztán újra kezdtem. Keljfeljancsi vagyok. Van egy ideám, egy vízióm, arra spekulálok, s aztán vagy beválik vagy nem. Közvetlenül a háború után például egy dollárért német birodalmi részvényeket vettem, amiket később – miután írtam Adenauer kancellárnak – kifizették.

– Olvastam arról, hogy még a glasznoszty idején régi cári kötvényeket vett. Csinált belőlük pénzt?

– Nyolc év után most visszafizetik névértéken, vagyis a vételár százszorosát kapom.

– Véleménye szerint a pénz mennyire változtatja meg az embereket?

– Elrontja őket. A pénznek sajátos radioaktivitása van. Kevés gazdag embert ismertem, aki ne lett volna nagyon is a tudatában a gazdagságának és a hatalmának, s ne úgy viselkedett volna.

– Önnek mire kellett a pénz?

– A függetlenségem és a kényelmem biztosításához.

– Mi a véleménye híres magyar származású kollégájáról, Soros Györgyről?

– Nagyon szimpatikus, intelligens ember, sok jót tett, de a tőzsdéhez nem ért.

Hazardőr. Mindenben tévedett, amit három év óta nekünk prédikált. Rettentő nagy összegekben játszik, főleg valutákban, s nem az értéktőzsdén. A tőzsdén a nagy játékosok mind rosszul végzik.

– Sokan kiváncsiak az ön tapasztalataira?

– Társaságban általában mindenki tanácsokat szokott kérni. Ez néha idegesít.

– Tart még mostanában is előadásokat?

 – Igen, elég sokat. Holnap például Lipcsében, holnapután az augsburgi egyetemen adok elő, jövő hétfőn pedig egy nagyobb társaságban tartok egy ugynevezett diner-speechet. 5-6 éve még vagy évi 95 előadást vállaltam a kontinensen s párat Angliában. Az USÁ-ba már nem megyek, mert félek, hogy senkit nem találok meg a barátaim közül, mindannyian a föld alatt nyugszanak.

– Nem fárasztja az előadás?

– Nem, inkább csak a távolléttel járó kényelmetlenségek: az, hogy mindig más ágyban kell aludni, kipakolni, bepakolni, mindenütt kitapasztalni, hogyan működik a szállodai szobában a televízió, a telefon, a fürdőszoba csapjai.

Szeretek előadásokat tartani, mert élvezem, ha sikerem van. Általában egy, néha két órát beszélek – állva, utána pedig válaszolok a kérdésekre. Gyakran elmegyek fiatal hallgatóimmal ebédelni, vacsorázni. A diákok tudnak tőlem tanulni. Nem is annyira a tőzsdét, mint inkább az életet. Imponál nekik, hogy ez az öreg pali még mindig élvezi az életet. Egy lebenmann.

– A luxust szerette?

– Persze.

– Szerencsejátékok?

– Nem, soha nem játszottam.

– Nők?

– Nem voltam soha szex-mániás, inkább nő-barát. Ma is élvezem és keresem a nők társaságát. Szivesen beszélgetek intelligens nőkkel.

– Mi a kedvenc időtöltése?

– Bolondulok a zenéért. Néhány muzsikust, például Richardt Strausst, Bartók Bélát, Lehár Ferencet személyesen is ismertem, Kálmán Imrének pedig a tanácsadója voltam. Nyolc éves koromtól járok operába, koncertekre. 166 operát ismerek, néha elalvás előtt számolom őket. Hosszú ideig zongoráztam is. Éjjel-nappal zenét hallgatok. Zeneszó mellett gondolkodom, akkor születnek a legjobb gondolataim. A muzsika más emberré tesz. Az az orvosság, ami megment a depressziótól.

 – Mi a szellemi-fizikai fiatalságának a receptje?

– Tréningezem az agyamat, s egészségesen élek. Sovány vagyok, 44 kg. Keveset eszem, nincs olyan vendéglői adag, amiből ne hagynék. Minden nap sziesztázom, s megiszom két pohár vörösbort. Nem dohányoztam, nem sportoltam. Csak a fejemet mozgattam.

 

(1998)