"NEKEM A SIKERRE SZÜKSÉGEM VOLT"

 

– Egyik főműve, a Pénzcsinálás alkímiája bevezetőjében azt írja, élete fő feladatának önmaga megértését tartotta. Hogy áll a feladattal?

– Az embernek a zsidó lényével kell megküzdenie; ez olyan mély probléma, amiről hosszabban lehetne beszélni. Nem kétséges: az, hogy zsidó vagyok, nagyon mélyen része annak, ami vagyok.

– Nem, meglehetősen asszimiláltak voltak.

– Mivel foglalkoztak a szülei?

– Apám ügyvéd volt.

– Zsidó osztályba jártam a Berzsenyi Gimnáziumban. A másik paralel osztály nem zsidó volt. Anyám gyomorfekélytől szenvedett, ami teljesen a zsidóüldözés következménye volt. 1944–ben hamis papírokkal, keresztény dokumentumokkal, más identitással éltünk.

– ’44 májusától decemberig. Elég nehéz hét hónap volt. Apám lelkileg nagyon föl volt készülve arra, ami történt. Tudniillik az első világháborúban Oroszországban hadifogságba esett és onnan később megszökött. Végigélte az orosz forradalmat Szibériában. Akkor ott megtanulta, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem szabad törvényként elfogadni, amit a hatóságok mondanak. Föl volt rá készülve, hogy Magyarország nem jogállam, nem szabad engedelmeskedni. Nemcsak nekünk, de másoknak is szerzett hamis papírokat Segített elhelyezni, megmenteni őket.

– Főleg Pesten, de a nyarat a Balaton mellett töltöttem. A ”karrieremet”, úgy kezdtem, hogy egy földművelésügyi minisztériumi osztályvezető vett magához. Vele mentem le vidékre, mint rokona, egy zsidó birtokot átvenni.

– Tizennégy éves korában az ember hatalmas önbizalommal rendelkezik. Úgy érzi, sérthetetlen. Talán nem éreztem át kellően a veszélyt. De azért tudtam róla. 1944 életem talán legboldogabb éve volt. Személyes fejlődésemhez tulajdonképpen a zsidóüldözés és a háború nagy lökést adott.

– A családból, illetve a rokonságból elpusztultak a második világháború alatt?

– Apám nyolc testvére közül egy nővére a keresztény férje miatt mentességet kapott, egy fivére pedig visszajött Auschwitzból, de a többiek nem. A családom nagy része elpusztult.

– Mit érzett a második világháború után, és aztán később Magyarország iránt: haragot, gyűlöletet, keserűséget?

– Egyiket sem. Nem gondoltam, hogy a hozzátartozóim haláláért Magyarország, vagy a magyarok lennének felelőssek. Minden Németországból indult ki, a rendszerből következett. A társadalmi szisztémát tartom felelősnek, s nem az egyént, a magyar vagy a német népet.

– Mennyiben vagy hogyan érzi magát magyarnak? Vagy magyarnak is?

– 1947-ben elmentem. Elszakadtam ettől az országtól. Jó ideje visszajárok ide, itt van az alapítványom. De van egy bizonyos távolság köztem és Magyarország között — s ez nem baj.

– Fiatalon mi akart lenni?

– Író, újságíró, filozófus...

– Miért ment el Magyarországról? És miért ’47-ben?

– Kezdtem unatkozni. ’44 nagyon izgalmas volt, ’45 is, ’46 már kevésbé. Akkor már kezdett az ország bezáródni. Ki akartam szabadulni innen. Akkortájt nagyon közel álltam az apámhoz, s a köztünk levő négy évtizedes életkorbeli külünbség ellenére úgy gondolkoztam, mint ő. Ez is oka volt annak, hogy el akartam menni. Mondtam apámnak, hogy szeretnék elmenni vagy a Szovjetunióba – érdekelt a rendszer – vagy Angliába. Oda meg azért, mert nagyon tetszett nekem a BBC. Apám úgy érvelt, nagyon jól ismeri a Szovjetúniót, arról mindent el tud nekem mesélni...

– Nagyon nehéz volt útlevelet szerezni, és még kellett egy szovjet kiutazási engedély is. Végülis mint eszperantista jutottam ki Bernbe, az eszperantó világkongresszusra. Londonban egy rokonom támogatásával – akit annak idején apám segített – beiratkoztam a közgazdasági egyetemre.

– Pedig író akart lenni és filozófus.

– Azt hittem, hogy a közgazdaság ad valamilyen anyagi bázist az élethez, de tévedtem. Ez kompromisszum volt, s talán hiba. Jobb lett volna, ha filozófiát tanulok, ami igazán érdekelt. Egyetemi közgazdasági tanulmányaimnak tulajdonképpen nem sok hasznát láttam, legalábbis az első tíz évben nem.

– Angliában mivel foglalkozott?

– Tanulmányaim befejezése után különböző, nem túl sikeres állásaim voltak. Legutoljára egy tőzsdecégnél kötöttem ki, majd később kimentem Amerikába.

– Miért nem maradt Angliában? Nem tetszett igazán?

– De, nagyon szerettem és szeretem Angliát. Jelenleg is több időt töltök a szigetországban, mint Amerikában, mert olyan sok dolgom van Kelet–Európában, hogy könnyebb Angliában élnem... Az anyagi siker reményében hagytam el Angliát. Ott kívülállóként nehéz volt fontos üzleti kapcsolatokra szert tennem, Amerikában ez könnyebben ment.

– Mennyi idő után kezdte úgy érezni, hogy üzletileg sikeres?

– Aránylag gyorsan. Más nívón, de rögtön a kezdettől elég sikeres voltam. ’56 és ’62 között elég szép karriert futottam be. 1962-ben a külföldi tőzsdepapírok vételére bevezettek egy adót, ami megölte az üzletemet. Úgyhogy ’65-ig visszavonultam: volt ugyan állásom, de nem azzal foglalkoztam, hanem filozófiai elmélkedést írtam.

– Meg is jelent?

– Nem, mert nem volt elég jó. Túlsálgosan követtem Karl Popper filozófiáját. Nem voltam megelégedve a művemmel, és nem is tudtam volna kiadót szerezni rá. De a most megjelenő könyvemben sokat átvettem ebből. ’65-ben úgy éreztem, nagyon elvesztettem a kapcsolatot a való világgal, ezért abbahagytam a filozófálgatást, és visszatértem a tőzsdéhez.

– Lehet valamilyen eseményhez kötni a sikert, vagy ez inkább egy folyamat, amelynek vannak fontos állomásai?

– Ez állandó harc. Én mindig azt kerestem, hogyan változnak a játékszabályok. Húsz–huszonöt éven keresztül nagyon sokféle játszmát játszottam.

– Mi volt a sikerben igazán a fontos: a pénz, a hatalom, vagy a lehetőség, hogy ezeket eszközként használhatja? Vagy ez változott idővel?

– Nem. A legfontosabb a pénz volt. Nekem a tőzsdejáték nem jelentett különösebb élvezetet, inkább megpróbáltatást, veszélyt és szenvedést. Az érzéknek, a hozzállásnak ugyanis nagyon nagy a szerepe. Mit érez az ember, ha sikeres? Eufóriát. Viszont, ha veszít, letörik. És én nem akartam veszíteni.

– Általában jó emberismerő?

– Nem különösen. A feleségem jóval gyanakvóbb természetű, mint én. Jobban rálát az emberek gyengeségére. Az üzleti folyamatokban – bizonyos fokig a filozófiám következményeképpen – elég jó az ítéletem. Elég jól meg tudom ítélni, hogy mi a jó elgondolás egy üzletben, vagy mi a gyenge pontja.

– Irodalmi művekben, filmekben úgy állítják be a milliomosokat, milliárdosokat, mint akinek az életében a pénz, a gazdaság csak bajt hozott. Az ön életében rombolt–e a pénz?

– Nekem a pénz tulajdonképpen jót tett. Nagyon sokat jelentett az egyéniségem kifejlesztésében az, hogy sikeres voltam. Nekem kellett a siker. Most már nem vagyok angazsálva a tőzsdén. Van egy cégem, vannak embereim, akik a céget vezetik. Közeli kapcsolatban állok velük, végigbeszéljük a dolgokat, de nem én döntök. Én már elég pénzt kerestem, nincs értelme tovább küzdenem.

– A legtöbb interjújában arról beszél, hogy élete nagy részében nem volt sikeres, csak az elmúlt években..

 – A jelenlegi cégem, a Quantum ’69-ben jött létre négymillió dollár alaptőkével. Ez nem a saját pénzem volt, ezt kezeltem. Tőzsdei szempontból ez nagyon kis összeg. Aztán a Quantum kinőtte magát több mint kétmilliárdra, ami viszont már komoly összeg. Egy részvény értéke ezalatt a huszonnégy év alatt több mint a négyszázszorosára ment fel. Tulajdonképpen ’79 és ’82 között volt egy nagyon gyors, nagyon jó periódusom, amikor megnégyszereztem a tőkémet, és akkor kezdtem el az alapítványokat.

–’87-ben, két-három nap alatt a cégem vagyonának egyharmadát elveszítettem.

– Az is benne volt. Komoly veszteség ért, de abban az évben annyit kerestem, hogy csak visszaadtam, amit kerestem. Elkapott a hajókötél. A Harvard egyetemen tartottam előadást a könyvemről, mialatt a tőzsde árak zuhannai kezdtek. Ha ott lettem volna a tőzsdén, esetleg észreveszem, hogy valami baj van. De akkor már nem figyeltem eléggé. Kissé mániákus depressziós vagyok, de csak annyira, mint a tőzsde. Hasonlítunk egymásra, a tőzsde és én. Mikor a mániákus periódusban vagyok, akkor esetleg kicsit túllépem a határt.

– Van egy teóriám a valóság és a gondolkodás közötti kapcsolatról. Tulajdonképpen ez az én kiindulópontom a tőzsdén, az alapítványoknál és a közgazdasági megfigyeléseimnél is. S aztán ebből következik a történelemteóriám, életfilozófiám. Nem vagyok különlegesen logikus egyén, tehát nincs különösebb tehetségem a professzionális filozófiához. De éppen azáltal, hogy nem vagyok teljesen logikus, jöttem rá arra, hogy a tévhitek milyen nagy szerepet játszanak az életben, a történelemben. Erre a felismerésre alapoztam a filozófiámat. Tulajdonképpen mindenki saját magából kiindulva építi fel a világképét. A saját gondolkodásomban rejlő hibák azok, amelyek arra vezettek, hogy mennyire fontosak a gondolkodásban rejlő hibák a valóság formálásában.

– A tőzsdét történelmi folyamatnak tekintem. Tulajdonképpen ugyanaz a történelemteória alkalmazható a tőzsdére, mint a kelet-európai forradalmi változásokra. Ugyanaz a meggyorsulás, a tempó gyorsulása, a valóság és a dogma közötti elválasztódás, a reform és a bomlás közötti öngyorsító folyamat jellemzi.

– De hogy lehetett ebből pénzt csinálni a tőzsdén?

– Azt könnyebb, mint a történelmi folyamatot befolyásolni. Ha az ember felismeri és elkapja a folyamat kezdetét és végét, akkor ezzel nagyon sokat lehet keresni.

– Volt mindig ideje és kedve elkölteni a pénzét?

– Ezt a feleségemre bízom. Megosztjuk a munkát: én csinálom, ő meg elkölti a pénzt. Nagyon jól csinálja.

– Hány gyereke van?

– Öt. Két házasságból, három idősebb és két egészen kicsi.

– Az idősebb gyerekei mivel foglalkoznak?

– A legidősebb az én szakmámba akar jönni. Már el is kezdte. A másik kettő még diák.

– Mi az, amit a legszívesebben csinál szabadidejében?

– Szeretek sportolni, teniszezni, síelni, olvasni, beszélgetni.

– Régebben kötött baráti kapcsolatai megmaradtak?

– Van, amelyik megmaradt, de nem volt sok barátom.

– Nem barátkozik könnyen?

– Nem vagyok zárkózott, csak nem kötöttem nagyon közeli barátságokat. Mostananában az alapítványaim révén tettem szert új barátokra. Öröm együtt lenni ezekkel az érdekes, értékes emberekkel. Ez a baráti kör sokkal jobban megfelel nekem. Otthonosabban érzem magamat Magyarországon, általában Kelet–Európában, mint Amerikában.

– Itt vannak barátai?

– Vannak.

– Milyen gyakran szokott Magyarországra jönni?

– Nagyon gyakran, de nagyon rövid időre.

– Hol élnek még rokonai a világban?

– Nemigen vannak. Amerikában él egy testvérem.

– Nyilván sokan keresik meg önt a terveikkel, ötleteikkel, hogy pénzt szerezzenek. Hogyan tudja kivédeni a különböző kéréseket?

– Elutasítom őket. Ezért sem tölthetek hosszú időt Magyarországon, mert ez egy kicsit gátol.

– Zavarja ez a fajta népszerűség vagy azérttalán élvezi?

– Nem. Nem kellemes nemet mondani, de muszáj.

– Gondolom, az amerikai népszerűsége nem mérhető a magyarországihoz, már az alapítványok miatt is, hiszen ott nincs alapítványa.

– Amerikában még privát vagyok. Itt nem. Itt közéleti jelenség vagyok, ismerik a nevemet. Nagyon érdekes folyamat, amikor az ember közéleti figurává válik, s kialakul róla egy kép. Tulajdonképpen kérdés, hogy mi a kapcsolat az imázs és közöttem. Mert az imázs befolyásolja a lényemet.

– Kicsit fölnőtt ehhez a szerephez?

– Igen, elfogadom.

– Van. Kerülöm a hízelgőket.

– Nagyon is. Akivel üzleti viszonyban vagyok, azzal nem akarok barátkozni. Szeretek egyenrangú emberekkel tárgyalni. És nem azokkal, akik nekem alárendeltek, akik várnak tőlem valamit, akik függnek tőlem.

– De ez sokszor elkerülhetetlen, a helyzetből adódik.

– Éppen ezért az alapítványok úgy vannak megszervezve, hogy én nem befolyásolhatom, ki kap pénzt és ki nem kap.

– Jelenleg hány országban működik Soros–alapítvány?

– Tízben.

– Ideje és energiája hány százalékát fordítja az alapítványaira?

– Az utóbbi években egyre nagyobb részét, mondhatnám 90 százalékát.

– Miért létesítette az alapítványait?

– Az alapelgondolás az volt, hogy segítsünk megdönteni a dogmát, hogy létrejöjjön a szabad, nyitott társadalom. Ez most megtörtént, a zárt társadalom felbomlott. Én általános és absztrakt szintre emeltem a zsidóságommal nagyon is kapcsolatos személyes élményeimet. A magyar alapítvány azért volt sikeres, mert nem ajándékoztunk, hanem segítettük azokat, akik a társadalmon akartak segíteni.

– Szerintem válaszút előtt állunk. Vagy létrejön a Nyugathoz és a szabad világrendszerhez kapcsolódó nyitott társadalom vagy pedig kis darabokra törik ez a dogmatikus szisztéma s minden országban létrejön egy zárt társadalom. Szóval a nacionalizmus, sovinizmus dominál–e, vagy pedig létrejön a nyitott társadalom. Ahogy én látom, nyugati segítség nélkül nem jöhet létre a szabad társadalom.

 – Visszatérve a magyar alapítványra: újságcikkben megfogalmazódtak olyan vádak, hogy a Soros Alapítvány előnyben részesíti a zsidókat, vagy, hogy Soros nyilván nem önzetlenül támogatja az Alapítvány segítségével az embereket. Eljutott ezeknek a cikkeknek a híre önhöz?

– Olvastam egy-két cikket, amelyik minden gátlás nélkül támadott, mint judeo-plutokrata bolsevita jótékonykodót, s ez nem esett jól. De nem akartam és nem akarok különösebben reagálni a rágalmakra. Ez egyfajta stílus, ami ellen nem lehet védekezni. Az antiszemitizmus nem jellemző a mai magyar társadalom egészére. A legtöbben nem vevők rá, csak egy múltban élő, múltba néző szűk réteg. A félszáz évvel ezelőtt elvetett mag most kihajtott. Abban, hogy egyáltalában gyökeret eresztett, nagy szerepe van a családnak. Meggyőződésem, hogy az antiszemitizmust hiába támadjuk, a mozgató okokat kell megszüntetni. Mindig vannak antiszemiták és szélsőséges erők. A társadalmi szisztémától függ, hogy aztán tudnak-e dominálni.

– Nem különösen. Nem éreztem. Angliában és Amerikában is van egy bizonyos antiszemitizmus, ami leginkább abból ered, hogy másfajtának tekintik az embert. Én szeretek másfajta lenni, engem ez nem zavart. Engem inkább az zavar, ha nem engednek másfajtának lenni. Ha azt akarják, hogy olyan legyek mint a többiek.

– Mit jelent önnek a zsidósága?

– Büszke vagyok a másságomra. A zsidóság lényege a másság, a kisebbségi lét. A másképp gondolkodás, az, hogy az ember másképp látja a dolgokat, tehát nagyobb perspektívája van, kritikus a gondolkodása. A háború alatti üldözés sokféle lelki sérüléssel járt, például az önbecsülés negatívan változásával járt. Ez a fajta zsidó antiszemitizmus bennem és a családunkban is megvolt. Nagyon sokat kellett a világban teljesítenem, hogy az önbecsülésem megnőjjön. Húsz évvel ezelőtt nem úgy beszéltem volna a zsidóságomról, mint ma.

– Tulajdonképpen idealista vagyok. Az emberi gondolkodás alkotóképességében hiszek.

– És még miben? A barátságban? A szerelemben ? A családban?

– Hajlamos vagyok a magányosságra. És a család, a szeretet az, ami ezt át tudja hidalni. Anyám most halt meg nemrégiben. A halála alkalmával tudtam igazán megérteni a szeretet fontosságát.

– Azt lehet mondani, hogy a magány elkísérte egész életében?

– Igen. De már nem szenvedek tőle. Életemben fontos szerepet játszott, de most már nem érzem magam magányosnak.

– Ennek a szeretet megtalálása vagy megismerése az oka?

– Igen. A szeretet nagyobb szerepet játszik az életemben, mint gondoltam volna.

– Annak ellenére van ez így, hogy öt gyereke van?

– Nem voltam különlegesen jó apa, nem törődtem eleget velük. Túlságosan elfoglaltak a saját gondjaim, az üzlet... Nem maradt elég energiám, hogy foglalkozzam a gyerekekkel, amit megsínylettek. Most velük is nagyon megjavult a viszonyom.

– Mi kell ahhoz, hogy az ember elégedett legyen a világban a helyével?

– Nekem úgy látszik, nagyon sok pénzt kellett keresnem. Nekem a sikerre szükségem volt. A külvilág egy kis jelentéktelen, szegény, félszeg fiatalembernek látott. Én zseninek tartottam magam, messiásnak. Teljesen más volt a véleményem magamról, mint a világ véleménye. Szerencsére a valóság közelebb állt az én fantáziámhoz, mint az akkori világnak az ítéletéhez. Elégtétel, hogy nekem volt igazam. Az utóbbi tíz–tizenöt évben létrejött az egység. Nem voltam megelégedve a helyemmel a világban. Most felszabadultam. Nekem többet jelentene, ha a filozófiámat jobban ki tudnám bontani. Csak véletlenül Amerikában pénzt keresni könnyebb, mint filozófiát írni.

– Önkéntelenül adódik a kérdés, hogy ha választhatna vagy cserélhetne, hogy elismert filozófus legyen, aki viszonylag szerényen él, vagy a jelenlegi helyzete marad, akkor mit választana?

– Ha olyan filozófus lennék, aki befolyásolni tudja a világ sorsát, akkor inkább lennék filozófus, mint pénzember. Most, hogy elég közel kerültem ahhoz, hogy befolyásoljam az események menetét, fontosabbnak tartom, hogy meg is értsem, hogy tulajdonképpen mi az a folyamat, amiben részt veszek. A mostani életemben az a szép, hogy nemcsak gondolkodni tudok, de cselekedni is...

 

(1990, 1992, 1993)