A tanúk



Napló szerelmeimnek

Szovjet politikusok reagálása
 
 
76/szt/1987 Moszkva, 1987. március 9.
Készült: 3 példányban
Tárgy: A.I.Kamsalov elvtárs
Kapják: Központ 2 pl kérése Mészáros Márta Napló szerelmeimnek című filmjével kapcsolatban* Irattár 1 pl
Előadó: dr. Tóth Loránd
Gépelte: Dunajszkiné
 
Kőhalmi Ferenc elvtárs, a Művelődésügyi Minisztérium Filmfőigazgatóságának Vezetője február 26-án bemutatkozó látogatást tett a Szovjetunió Állami Filmbizottságának újonnan kinevezett elnökénél, A.I. Kamsalov elvtársnál.
 
Ez zárkózott ügy

MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM
FILMFŐIGAZGATÓSÁGA
854/87.
 
Feljegyzés
VAJDA GYÖRGY miniszterhelyettes elvtársnak
Tárgy: Zsigmond Dezső és Erdélyi János. EZ ZÁRKÓZOTT ÜGY c. dokumentumfilmje
 
Megkérdeztük Kósa Ferencet

– Hogyan, milyen ötletből, elképzelésből született a Tízezer nap?

– Az 1960-as évek elején a Balázs Béla Stúdió a fiatal filmesek kísérleti műhelye volt, amelyben különféle műfajokban rövidfilmeket lehetett készíteni. Én, mint utolsó éves főiskolai hallgató, tagja voltam a Stúdiónak. Értesítést kaptunk a Filmfőigazgatóságról, amelyben arról tájékoztattak bennünket, hogy lehetőséget biztosítanak a BBS első önálló játékfilmjének elkészítésére. A film témáját is meghatározták… Mivel azokban az időkben sorsdöntő átalakulások történtek a magyar parasztság életében, azt kérték, a film ezekről a drámai változásokról szóljon.
 
Megkérdeztük Dárday Istvánt

– A filmelfogadások végtelen sora – melyeken rendezői, stúdióvezetői vagy sima művészeti tanácstagként, nem egy esetben egyszerű érdeklődőként vettem részt – nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem, annak ellenére, hogy ezekben az összejövetelekben volt valami riasztóan visszafojtott álnokság, valami meghunyászkodó képmutatás, óvatos taktikázás, póker játszmákban szokásos blöffölések az egyenes szókimondás helyett. Mégis, az adott körülményekhez alkalmazkodó szakma közös információcseréi voltak ezek az összejövetelek, amelyeken a létrejött produktum, így vagy úgy megmérettetett. Nosztalgiával gondolok ezekre az elfogadásokra, mert talán a műhelymunkán kívül ez a munkafázis hiányzik legjobban a mai kortárs filmek megszületésének folyamatából.

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 2