A vad

Micsoda „alakítás.” Marlon Brando évtizedes késéssel – Upor László nagyszerű fordításában – magyarul megjelent vaskos memoárja, az E dalra tanított anyám letehetetlen olvasmány. Nem egyszerűen sztár életrajz, szubjektív színház-, és filmtörténet. Több annál.(A magyar kiadás – nagyon helyesen – kiegészült a szereplők kislexikonával, de elkelt volna egy név-, és címmutató is.)

        Hősünk hetvenévesen mesélte el életét Robert Lindsaynak, az elmúlt évtized legdivatosabb amerikai életrajzírójának, aki többek között Ronald Reagan memoárjának társszerzője. Szerencséjük volt egymással: az újságíró ügyes szakember, szépen, szórakoztatóan ír, nyilván sokat csiszolt az alapanyagon, Brando pedig őszintén kitárulkozott. Persze az önkiadásnak határt szabott: feleségeiről és számtalan gyerekéről nem beszélt. Mindamellett – ezt maga is leszögezi – mint akárki más, nyilván ő sem mindig emlékezett pontosan és elfogulatlanul.

                  A “Hivatal” és a “lélek mérnökei”

   "Meg van kötve a cenzúrával és a magyar sajtószabadsággal kezetek, lábatok, de a gúzst nem mi tettük rátok, hanem a megkötöttségeknek, a határozott célkitűzéseknek és irányoknak az a rendszere, amelyben az egész mai világ él.” 

                            Homokba rajzolt sorsok

Joanna  Bator varázsol és gyógyít.  Fájdalmas igazságok, s valami mély, ősi tudás birtokosa. Áradó mondataival, különös képeivel, lávaszerűen előtörő, hömpölygő meséjével fogva tartja az olvasót: teremtményei megelevenednek, befészkelik magukat a gondolatainkba, a tudatalattinkba, együtt álmodozunk, szenvedünk velük, együtt éljük át az emberi lét csodáit, megpróbáltatásait. A lengyel filozófusnő, kultúrantropológus 41 éves korában publikált első szépirodalmi könyve, a Homokhegy sajátos látásmódú, egyéni hangú, nagyformátumú alkotás. 

                          Titkos szolgálat

     A könyv nagy része olyan, mint egy kitűnő John le Carré kémregény. A különbség „csak” annyi, hogy Werner Stiller nem fikciót írt, hanem tömör, lényegre törő visszaemlékezést: élete legizgalmasabb eseményeit idézi fel. 

                      Ó, testvér, merre visz az utad?

Kimberly Potts gazdagon dokumentált élet- és pályarajzában Clooney lassan meglóduló karrierjének történetét, tv-sorozatai és filmjei megszületésének, forgatásának és fogadtatásának részleteit, dokumentumait mutatja meg, s bepillantást enged a hollywoodi film-és szórakoztatóipar kulisszái mögé, a sztár-, és pénzcsinálás rejtelmeibe. Egyedül talán annak a gyakori emlegetését és a példákat érezzük feleslegesnek, hogy a színész hogyan mókázott a forgatásokon. Az amerikai újságírónő ugyan nem hallgatja el a saját véleményét, de inkább kritika-, és interjúrészleteket idéz és szembesít, hősét azonban érdekes módon nem interjúvolta meg. A furcsa című könyvet (miért lenne Clooney az utolsó sztár?) alapos filmográfia, rengeteg információt tartalmazó kronológiai összefoglaló,  forrás- és tárgymutató, és gazdag képanyag egészíti ki, valamint az 1964 és 1976 közötti 100 kedvenc Clooney-film listája. Ebben csak hat nem angol, amerikai film található: Antonioni, Bertolucci, Costa-Gavras, Godard, Lelouch és Kalatozov egy-egy opusa.